petefészek fájdalom Tartalomjegyzék
 


Petefészek fájdalom áttekintés

A petefészek fájdalom általában egy olyan nőgyógyászati tünet, amelyet nem igazán lehet megkülönböztetni más női nemi szervek fájdalmától.

Így legjellemzőbben alhasi fájdalomról beszélünk, amikor petefészek fájdalomról van szó.

Ettől függetlenül fontos megismerni azokat a betegségeket, amelyek a petefészekkel kapcsolatos problémákat okoznak – így fájdalmat válthatnak ki.

Szerencsére nőgyógyászati panaszok esetén nem nehéz kiválasztani, hogy kihez kell segítéségért fordulni. Egyértelműen nőgyógyász szakorvoshoz. Erre nincs is jobb választás, mint rendelőnk elismert szakorvosai, dr. Farkas Dániel és dr. Tarnai László.

A cikk további részeiben mindent megtudhat a petefészek fájdalomról, amit tudni érdemes. Bemutatjuk a petefészek fájdalom okait, tüneteit, kivizsgálásának és kezelésének módjait.

Vágjunk is bele! Kezdjük azzal, hogy egyáltalán mik azok a petefészkek?


Mi a petefészek?

A petefészek egy női nemi szerv. Páros szerv, azaz kettő található belőle. Egy a medence jobb oldalán, egy pedig a bal oldalon.

A petefészek feladata, hogy a szaporodáshoz feltétlenül szükséges petesejteket kitermelje és fogamzásképes állapotba hozza.

Mindemellett a petefészkek a test hormonháztartának befolyásolásában is részt vesznek: elsődlegesen a progeszteron és az ösztrogén nevű hormonokat termelik. Ezek a hormonok felelősek a menstruációs ciklusért, valamint a terhesség és a szoptatási időszak alatti testi változásokért is.

Nagyon valószínű, hogyha van petefészke, akkor időnként tapasztal innen eredő fájdalmat. Leggyakrabban ez a menstruációs időszak alatt szinte mindenkinél jelentkező menstruációs görcsként jelentkezik.

Máskor azonban a petefészekből eredő fájdalom valamilyen betegség jelenlétét is jelezheti.

--

Most, hogy tudja, hogy mi a petefészek és miért fontos része a szervezetnek, nézzük meg, hogy milyen okai lehetnek a petefészkek fájdalmának!


Petefészek fájdalom okai

A petefészek fájdalomnak számtalan oka lehet. Éppen ezért ebben a cikkben csak a leggyakoribbakat mutatjuk be. A leggyakoribb okok pedig az alábbiak:

Petefészek fájdalom okai

A petefészek fájdalom okai különböző betegségek lehetnek. Ezek súlyosságukban eltérőek.

Középidős fájdalom miatti petefészek fájdalom

A középidős fájdalom a menstruációs ciklus közepén, peteéréskor jelentkező fájdalom. Azért hívják középidős fájdalomnak, mert a menstruációs ciklus közepén jelentkezik.

A fájdalom oka a következő:

A peteérés jellemzően a menstruációs ciklus közepén történik. Ennek megfelelően a középidős fájdalmat a ciklus 14 napja környékén tapasztalhatja.

Ennek oka, hogy ekkor szabadul ki a petesejt a körülötte fejlődő tüszőből – és ekkor kerül be a petevezetékbe. Itt kezdi meg az útját a méh felé. Ha megtörténik a megtermékenyítés, akkor pedig a méhbe ágyazódik a megtermékenyített petesejt és elkezdődik a terhesség.

Több elmélet is van arra, hogy a petesejt kiszabadulása a tüszőből – azaz a peteérés – miért jár fájdalmakkal.

  • Az egyik elmélet szerint a fájdalom oka az, hogy a petefészeknek nincs egy kapuja a petevezeték felé. Így a petesejt nem tud csak egyszerűen távozni. Ehelyett a petefészek falán kell keresztülfúrnia magát a petevezeték felé. Egyesek szerint ez a furakodás okozza a fájdalmakat.
  • Egy másik elmélet szerint a petefészek azért fáj, mert peteéréskor megnő a petesejt. Ez a növekedés pedig fájdalmakat okoz.

Annak ellenére, hogy tisztázatlan a középidős fájdalom pontos oka, egyet biztosan tudhat: a fájdalom rendkívül gyakran jelentkezik, ráadásul általában a menstruációs ciklus közepén.

Jó hír, hogy legtöbb esetben a fájdalom magától elmúlik egy-két nap alatt. Kezelésre nincs szükség. Ha azonban a fájdalmak olyan erősek, hogy nem bírja elviselni, kérje rendelőnk szakértő nőgyógyászának segítségét. Az alkalmazható kezelési módokról a „Petefészek fájdalom kezelése” részben írunk.

Most pedig térjünk át a petefészek fájdalom második okára.


Petefészekciszta miatti petefészek fájdalom

A petefészekciszták olyan folyadékkal töltött hólyagok, amelyek a petefészek falán alakulnak ki. Ciszták a testben sok helyen kialakulhatnak és rendszerint más-más tüneteket okoznak.

Például ugyanúgy ciszta okozza a térdben jelentkező Baker-cisztát, mint a nőgyógyászati panaszokat okozó petefészekcisztát.

Több fajtája van a petefészekcisztáknak. Ezek az alábbiak:

Petefészekciszta fajtái

A petefészekcisztáknak több fajtájuk van. Egy azonban közös bennük: mindegyik petefészek fájdalmat okoz

Funkcionális petefészekciszta

A speciálisan nőkben kialakuló ciszták közül ez a leggyakoribb fajta.

Ezeket a cisztákat „funkcionális cisztának” nevezik. Ezek a ciszták a petefészek normális működésében segítenek.

Legtöbbször maguktól elmúlnak, legfeljebb néhány hónap alatt. Ezen időszak alatt szakértő nőgyógyászunk felügyeletére van szükség.


Csokoládéciszta

Vannak azonban olyan petefészekciszták is, amelyeknek nincs köze a menstruációs ciklushoz. Ezek nem látnak el semmilyen hasznos feladatot.

Az egyik ilyen ciszta a vicces nevű csokoládéciszta.

Ez a folyadékkal telt hólyag azoknál alakul ki, akik endometriózisban szenvednek.

Ez egy olyan betegség, amely során a méhen kívül is megjelennek olyan sejtek, amelyeknek csak a méhben lenne szabad jelentkeznie.


Dermoid ciszta

Ez az emberi szervezetben jelentkező egyik legkülönösebb jóindulatú daganatfajta.

Ezek olyan kinövések, amelyek olyan sejtekből fejlődnek ki, amelyek születéstől fogva megtalálhatók a szervezetben. Ezen sejtek sajátos tulajdonsága, hogy bármilyen szövetté fejlődhetnek.

Leggyakrabban ezek a sejtek bőrsejteket alakítanak ki. Ezekben pedig akár szőrszálak is nőhetnek. Mindezt persze a petefészken belül, ahol ezeknek semmilyen keresnivalója nincs.


Cisztadenóma

Ezek olyan vízzel vagy nyálkával teli hólyagok, amelyek akár egészen nagyra is nőhetnek.

Akár olyan mértékű is lehet a sejtnövekedés, hogy rákos betegségre hasonlít. Ennek megfelelően petefészekrák tüneteit is tapasztalhatja, ha ilyen cisztája van.

A petefészekrákról szóló részletes cikkünket ide kattintva olvashatja.

--

Szerencsére a legtöbb esetben a petefészekciszták jóindulatúak, tehát nem rákosak. Ilyen esetben hasonlíthatók a méh jóindulatú kinövéseihez, a miómához is. A miómákról szóló részletes cikkünket ide kattintva olvashatja.

Fontos azonban tudni, hogy a petefészekciszta akár rosszindulatú daganattá is átfordulhat. Ez leginkább idősebb, menopauza utáni nőknél fordulhat elő. Az esetleges rákveszély miatt petefészekcisztával vagy annak gyanújával is forduljon szakértő nőgyógyász szakorvosunkhoz kivizsgálásért. Ő már az első vizsgálat során megtalálja, hogy ciszta vagy valami más okozza-e a tüneteket.

A legtöbb esetben a petefészekciszta is elmúlik magától. Ettől függetlenül szükség van a ciszta nőgyógyász szakorvosunk által történő rendszeres kontrolljára.

Lehet, hogy kezelésre is szükség van. A kezelési módokról a lehetséges kezelésekről szóló részben írunk.

Most térjünk rá a petefészek fájdalom következő okára.


Endometriózis miatti petefészek fájdalom

Az endometriózis lehet a következő ok, amely fájdalmakat okozhat a petefészekben.

Endometriózis során olyan sejtek jelennek meg a méhen kívül, amelyeknek csak a méh falán lenne szabad jelen lenniük.

Normális esetben a méhfalon levő sejtek minden egyes hónapban lehámlanak a menstruációkor. Ez indítja el a vérzést, amely során a lehámlott sejtek a hüvelyen keresztül távoznak a szervezetből.

Ha viszont ezek a sejtek a méhen kívül kezdenek nőni, akkor a lehámlott sejtek nem tudnak távozni a testből. Ilyenkor a sejtek csapdába esnek. Ennek következtében gyakran hegszövet és letapadások jelentkeznek – ezek pedig tartósan fájdalmat okozhatnak. Extrém esetben a hegszövetek a teherbe esést is akadályozhatják.

Endometriózis során gyakran a rossz helyen növekedő méhfalsejtek éppen a petefészekben kezdenek el nőni.

Az endometriózis kezelésére jelenleg nincs tökéletesen megfelelő módszer. Emiatt a tüneteket nőgyógyász szakorvos tudja enyhíteni megfelelő gyógyszerekkel. Adott esetben műtéti kezelésre is szükség lehet.

A kezelési módokról részletesen a petefészek fájdalom kezeléséről szóló részben írunk.

Addig is haladjunk tovább a fájdalmak következő okára!


Kismedencei gyulladás miatti petefészek fájdalom

A kismedencei gyulladás egy olyan gyulladása a női nemi szerveknek, ami azoknál alakulhat ki, akiknek van petefészkük.

A gyulladás nem csak a petefészket érinti, hanem az alábbi szerveket is:

  • méhnyak
  • méh
  • petevezetékek
  • petefészkek

A fertőzést nemi úton és másképp is el lehet kapni.

Leggyakrabban fogamzóképes korban lehet elkapni. Ez 14-45 éves kor között van.

A kismedencei gyulladásról minden részletet elolvashat ide kattintva részletes cikkünkben.

A petefészek fájdalom következő oka pedig:


Petefészek csavarodás miatti petefészek fájdalom

A petefészek csavarodása egy olyan állapot, amely során a petefészek felcsavarodik a környező lágyrészekre, amelyek normális esetben helyben tartják a petefészkeket.

Ez komoly esetben akár el is zárhatja a petefészkek vérellátását. A vérszegénység miatt ilyenkor a petefészek sejtjei elkezdhetnek elhalni.

Legtöbbször nem „csak úgy” alakul ki a csavarodás. Gyakran valamilyen más rendellenes állapot okozza a petefészek megcsavarodását. Ezek a rendellenes állapotok lehetnek:

A petefészkek megcsavarodása terhesség vagy termékenységi kezelés estén is előfordulhat. Ennek oka, hogy ilyenkor a petefészekben levő tüszők megnagyobbodnak.

A kezelés leggyakrabban műtéti úton történik. Mindezek előtt azonban rendelőnk nőgyógyász szakorvosának alapos kivizsgálása szükséges.

A kezelési módokról részletesen a cikk későbbi részében írunk.

Addig is nézzük meg a petefészek fájdalom következő okát.


Petefészek maradvány szindróma (ORS) miatti petefészek fájdalom

Ez a betegség olyankor alakulhat ki, ha nemrég volt egy műtétje a petefészkében.

Ha egy petefészekműtét során némi szövet a testben marad a petefészekből, olyankor alakulhatnak ki a tünetek.

A szövetek több ok miatt is a szervezetben maradhatnak. Ezek az okok lehetnek:

  • letapadások jelenléte
  • műtét közbeni vérzés
  • anatómiai elváltozások
  • rosszul elvégzett műtét (ez a legritkább)

A tünetek kezelésére legtöbbször újabb műtétre lehet szükség. Ha erre nincs lehetőség, akkor hormonterápiára. Minden esetben bármilyen kezelésre csak rendelőnk nőgyógyászának alapos vizsgálata után kerülhet sor.

Most pedig következzen a petefészek fájdalom következő oka:


Sugárzó fájdalom miatti petefészek fájdalom

A petefészkek a test számos másik szervéhez közel helyezkednek el. Emiatt lehetséges, hogy a petefészek fájdalom nem is a petefészek, hanem más szervek problémájából ered.

Már említettük a cikk bevezetésében, hogy a petefészek fájdalom a legtöbb esetben nem elkülöníthető a többi női nemi szerv fájdalmától.

A különböző betegségek tünetei pedig rendkívül hasonlítanak egymáshoz. Legtöbbször emiatt a probléma okának felderítéséhez feltétlenül szükséges rendelőnk nőgyógyász szakorvosának vizsgálata is.

Sugárzó fájdalom esetén arról van szó, hogy a test egyik részében probléma van, de a tünetek nem ott, hanem egy másik részen jelentkeznek.

Ennek okát a kutatók a mai napig nem tudják. Valószínűleg az idegrendszer összetételével kapcsolatos a válasz: a feltételezések szerint különböző szervek idegei részben összeérhetnek. Így az egyik betegsége esetén a másikban tapasztalhat tüneteket.

A petefészekbe sugárzó fájdalmat az alábbi betegségek okozhatnak:

Sugárzó petefészekfájdalom okai

A következőkben bemutatott betegségek és állapotok olyanok, amelyek mind sugározhatnak fájdalmat a petefészekbe

Vakbélgyulladás miatti sugárzó petefészek fájdalom

A vakbélgyulladás miatti fájdalom leginkább a köldöknél és a jobb oldalon fáj.

Jellemző tünetek:

  • étvágytalanság
  • székrekedés
  • láz
  • hidegrázás
  • hányás

A betegségről részletesen ide kattintva olvashatja cikkünket.


Székrekedés miatti sugárzó petefészek fájdalom

Érdekes, hogy pusztán egy komolyabb székrekedés is okozhat petefészek fájdalmakat.

Komolyabb székrekedésről akkor beszélünk, ha heti 3 alkalomnál kevesebbszer ürít székletet egy héten.

Ebben az esetben hashajtót kell szedni. Ha a petefészek fájdalom ezután sem szűnik meg, akkor fel kell keresni rendelőnk szakértő nőgyógyászát.


Vesekő miatti sugárzó petefészek fájdalom

A vesekövesség miatti fájdalom rendkívül erős szokott lenni.

Elsősorban oldalt és a deréknál jelentkeznek a panaszok. Bordafájdalom is jelentkezhet.

Komolyabb eseten az alábbi tünetek is jelentkezhetnek:

  • véres vizelet
  • hullámokban jelentkező fájdalom
  • láz
  • hidegrázás

A vesekövekről részletes cikkünket ide kattintva olvashatja.


Terhesség miatti sugárzó petefészek fájdalom

A terhesség természetesen nem betegség, azonban ez is okozhat sugárzó petefészek fájdalmat.

A sugárzó fájdalom főleg olyankor szokott erősebb lenni, ha a méhen kívüli terhesség alakult ki.

Ezt mindenképpen ki kell vizsgálnia rendelőnk szakértő nőgyógyász főorvosának, mivel akár életveszélyes állapotot is okozhat.


Felfázás miatti sugárzó petefészek fájdalom

Ha a petefészek fájdalom inkább középső kismedencei fájdalomként érezhető, akkor lehetséges, hogy felfázás miatt jelentkeznek a tünetei.

Felfázás esetén az alábbi panaszokat is tapasztalhatja:

  • Gyakori vizelési inger
  • Égető vizelés
  • Zavaros vizelet

Mivel nemi betegségek esetén is hasonló tüneteket tapasztalhat, ezért, ha a 7 napon belül nem múlnak el a felfázáshoz hasonló tünetek, akkor keresse fel rendelőnk nőgyógyász szakorvosát, aki megfelelő kivizsgálással megállapítja a tünetek pontos okát.

--

Íme, végeztünk is a sugárzó petefészek fájdalom okainak bemutatásával.

Egy dolgot azonban érdemes tudni a sugárzó fájdalommal kapcsolatban:

A sugárzó fájdalom kezelésének nincs külön módja. A nőgyógyász szakorvosnak ilyenkor meg kell találni a fájdalmak okát, majd ezt követően megfelelő kezelést adni a problémára.

Nézzük most meg a petefészek fájdalom utolsó, legijesztőbb okát:


Petefészekrák miatti petefészek fájdalom

Lehet, hogy azon aggódik, hogy a petefészekben jelentkező fájdalmai petefészekrákot jelentenek.

Persze ennek esélyét nem lehet kizárni, de szerencsére a petefészekrák elég ritka betegség.

A betegség elsősorban idősebb, menopauza utáni nőkben jelentkezik. A legtöbb felismert petefészekrák 63 éves kor felett történik.

A petefészekrákról minden lényeges információt megtalál másik részletes cikkünkben. A petefészekrákról ide kattintva olvashatja el mindenre kitérő cikkünket.

--

Most, hogy tisztában van a petefészek fájdalom okaival, nézzük meg, hogy milyen tünetekkel jelentkezhet együtt a petefészek fájdalom.


Petefészek fájdalom járulékos tünetei

Azért nem beszélhetünk a petefészek fájdalom tüneteiről, mivel ez nem egy betegség, hanem önmagában is egy tünet.

A fájdalom azonban a legritkább esetben jelentkezik önállóan.

Ennek megfelelően az alábbiakban bemutatjuk azokat a tüneteket, amelyek együtt jelentkezhetnek a petefészek fájdalommal.

A petefészek fájdalom járulékos tüneteit aszerint fogjuk csoportosítva bemutatni, hogy mely betegségek állnak mögötte.

Ennek megfelelően kezdjük az elsővel:


Petefészekciszta miatti petefészek fájdalom járulékos tünetei

A legtöbb ciszta nem okoz semmilyen fájdalmat vagy tünetet.

Még a nagyméretű ciszták is lehet, hogy hosszú ideig semmilyen tünetet nem okoznak.

Ha azonban petefészek fájdalom is jelentkezik, akkor az alábbi egyéb tünetek is jelentkezhetnek:

petefészekciszta miatti petefészek fájdalom járulékos tünetei

A petefészekciszták miatt a petefészek fájdalom mellett az alábbi tünetek is jelentkezhetnek

Kismedencei fájdalom

A kismedencei fájdalom egy kiterjedtebb tünet. Összességében azonban a legtöbben kismedencei vagy alhasi fájdalmat tapasztalnak olyankor, amikor petefészek fájdalomról beszélnek.

A fájdalom sok esetben tompa.

Gyakran a tünetek kiterjednek a derékra és a combokra is.

Sok esetben a panaszok a menstruáció környékén felerősödnek. Szeretkezés közben is felerősödhetnek a fájdalmak.


Telítettségérzet

Ha a petefészekciszta kellően nagy, akkor telítettségérzetet kelthet. Ez azt jelenti, hogy akár evés nélkül is úgy érezheti, mintha most ette volna magát tele.

Gyakran előfordul az is, hogy egészen kis mennyiségű étel elfogyasztása is már telítettségérzetet okoz.


Szokatlan hüvelyi vérzés

Hüvelyi vérzés ciszta esetén leginkább csak olyankor jelentkezhet, ha a ciszta kiszakad.

Ez erős vérzéssel jár, amelynek nincs köze a menstruációs ciklushoz.

A ciszta kiszakadásakor éles fájdalmat is érezhet. A kiszakadt cisztával minél hamarabb keresse fel szakértő nőgyógyász szakorvosunkat, aki megfelelő segítséget ad a problémára.


Emlők érzékenysége

A petefészekciszták megváltoztathatják a hormonháztartást.

Ennek következtében az emlőkben is a hormonok miatt változások zajlanak le. Legtöbbször ez érzékenység vagy fájdalom formájában jelentkezik.

Sok esetben az érzékenység olyan mértékű, hogy futás vagy egy egyszerű szökkenés miatti rázkódás is komoly fájdalomhullámot indít el.

Ilyen tünetek esetén – ha a terhesség kizárt – hormonzavar gyanújával fel kell keresni rendelőnk nőgyógyász szakorvosát.


Gyakori vagy nehézkes vizelés

A gyakori vizelési inger akkor jelentkezhet, ha a petefészekciszta megnyomja a húgyhólyagot. Ebben az esetben nem csak gyakrabban kellhet vécére menni, hanem a húgyhólyag tárolókapacitása is visszaeshet. Ez pedig megnehezítheti a vizeletürítést.

Általánosságban ezzel a tünettel akkor kell szakértő nőgyógyászunkhoz fordulni, ha más tünetekkel együtt jelentkezik.

--

Haladjunk is tovább a következő tünetekre, amelyeket az endometriózis okozhat.


Endometriózis miatti petefészek fájdalom járulékos tünetei

Az endometriózis fő tünete a fájdalom. Ez jellemzően petefészek fájdalom, de más tünetek is jelentkezhetnek vele együtt.

Ezek az alábbiak lehetnek:

endometriózis miatti petefészek fájdalom járulékos tünetei

Az endometriózis miatt a petefészek fájdalom mellett az alábbi tünetek jelentkezhetnek

Erős menstruációs görcs

A menstruációs görcsök azért erősödhetnek fel endometriózis esetén, mert a méhen kívül növő méhfalhoz hasonló sejtek is aktiválódnak a menstruáció során.

Így az endometriózisos sejtek is vérzés következtében leválnak onnan, ahová helytelenül benőttek.

Ez pedig jóval erősebb görcsöket okozhat a szokásosnál.


Tartós alhasi fájdalom

Mivel az endometriózis magától nem múlik el, ezért a vele járó tünetek is tartóssá válhatnak.

Így a gyakran jelentkező alhasi fájdalom is folyamatossá válhat.

Ennek az a veszélye, hogy a fájdalom „önálló életre kel”. Ennek következtében pedig a tartós alhasi fájdalom akkor is megmaradhat, ha az endometriózist kezelték.

Ennek elkerülésére fontos, hogy a tünetek jelentkezése esetén minél hamarabb keresse fel rendelőnk nőgyógyász szakorvosát, aki megfelelő kezelést adhat problémájára.


Fájdalmas szeretkezés

Endometriózis esetén gyakori, hogy szeretkezés közben vagy azután jelentkeznek fájdalmak.

Különösen olyankor fájdalmas az együttlét, ha az endometriózis a hüvelyben alakul ki.

Az is előfordulhat, hogy az endometriózis miatt a hüvely letapad a végbélre. Ilyenkor minden egyes együttlét során a szövetek húzódni fognak – ez pedig komoly fájdalmakkal járhat.


Fájdalmas székletürítés

Endometriózis esetén a székletürítés fájdalommal járhat.

Jellemzően a fájdalmat rendkívül erősnek és élesnek írják le: „mintha pengékkel vágnának”.

Ez egy olyan komoly tünet, ami minél hamarabb alapos kivizsgálást igényel rendelőnk nőgyógyásza által.

A fájdalmas székletürítés egyébként annak a jele lehet, hogy az endometriózis a vastagbélben található.


Emésztési zavar

Az endometriózisban szenvedőknél nagyobb eséllyel alakul ki a vékonybélben kóros baktériumflóra. Emellett jóindulatú rostdaganatok is megjelenhetnek a vékonybélben.

Ezek pedig emésztési zavarokat okozhatnak, olyan tünetekkel, mint például:

  • haspuffadás
  • székrekedés

--

Az endometriózis miatti petefészek fájdalom járulékos tüneteit követően térjünk rá egy másik betegségre:


Kismedencei gyulladás miatti petefészek fájdalom járulékos tünetei

A kismedencei gyulladás szerencsés esetben semmilyen tüneteket nem okoz.

A tünetek megjelenésük esetén sem feltétlenül egyértelműek. Akár más betegségekkel is összetéveszthetők.

Ha viszont jelentkeznek a tünetek, olyankor az alábbiak jelentkezhetnek:

  • Fájdalom
  • Folyás
  • Vérzés
  • Fájdalmas szeretkezés
  • Láz
  • Fájdalmas vizelés

A tünetekről részletesen a kismedencei fájdalomról szóló cikkünkben írtunk. Ezt ide kattintva olvashatja el.

--

A következőkben nézzük meg a petefészekcsavarodás miatti fájdalommal együtt járó tüneteket.


Petefészek csavarodás miatti petefészek fájdalom járulékos tünetei

A petefészek csavarodás az egyik petefészek fájdalmat okozó állapotok közül, amelynek tünetei jelentősen eltérnek a más betegségek miatti tünetektől.

Ezek az alábbiak lehetnek:

petefészek csavarodás miatti petefészek fájdalom járulékos tünetei

Ha a petefészek fájdalmat a petefészek csavarodása okozza, az az alábbi, sürgősen kezelendő tüneteket okozhatja

Hirtelen, sugárzó alhasi fájdalom

A fájdalom rendkívül erős, szinte bénító erejű lehet. Ennek oka, hogy a vérellátás csökkenése miatt rendkívül erős fájdalmak szoktak jelentkezni.

Ezzel jelzi a test, hogy nagy a baj.

A fájdalom az alábbi helyekre is sugározhat:

  • has
  • derék
  • törzs oldalsó része

Hányinger

A hányinger egy jellegzetes tünete a petefészek csavarodásának. Ez a tünet is hirtelen, erősen szokott jelentkezni.

Olyannyira, hogy gyakran hányást is okoz.


Hányás

Ha a hirtelen fájdalmakkal együtt hányást is tapasztal, az biztosan olyan tünet, amelyet azonnal kezelni kell.

--

A petefészek csavarodás egy olyan állapot, amelyet sürgősségi osztályon kell kezelni. Akár életveszélyes állapotba is kerülhet, ha a tünetek jelentkezésekor nem fordul azonnal kórházi segítségért.

Ha a kórházban megállapították, hogy nincs sürgősen ellátandó probléma, akkor természetesen forduljon bizalommal rendelőnk nőgyógyász szakorvosához, aki megfelelő kivizsgálást és kezelést nyújt a problémára, ha elmúlt a közvetlen életveszély.

Most pedig nézzük meg a következő betegség által okozott tüneteket.


Petefészek maradvány szindróma miatti petefészek fájdalom járulékos tünetei

Legtöbbször a petefészekműtét utáni fájdalom jelzi azt, hogy valamilyen sejtmaradvány helytelenül bent maradt.

Emellett azonban más tünetek is jelentkezhetnek:

petefészek maradvány szindróma miatti petefészek fájdalom járulékos tünete

A petefészek maradvány szindróma a petefészek fájdalmon kívül az alábbi jellegzetes tünetekkel járhat

Ágyéki csomó érzete

Az ágyéki csomó egy olyan kinövés, amely leggyakrabban a petefészekben vagy a petevezetékekben alakul ki.

Ezt csomót tényleg lehet érezni: tapasztalható, hogy a hasfalon belül egy csomó található.

A csomó legtöbbször jóindulatú, de akár rákossá is fejlődhet. Éppen ezért a tünet megjelenése esetén feltétlenül fel kell keresni rendelőnk nőgyógyász szakorvosát megfelelő kivizsgálásért.


Menopauza hiánya

Petefészek maradvány szindróma olyankor alakul ki, ha a petefészkeket műtéti úton eltávolították.

Ilyenkor a szervezetben azonnal ki kell, hogy alakuljon a menopauza.

Ha ez elmarad, az azt jelentheti, hogy maradtak a petefészekből bizonyos szövetek a műtét után is.

Megjegyzés: Csak abban az esetben nem probléma a menopauza elmaradása, ha csak az egyik petevezetéket távolították el.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy a maradvány szindróma nem alakulhat ki.


Endometriózisos tünetek

Az endometriózisnak is számos tünete lehet a fájdalmon kívül. Ezeket fentebb már részletesen bemutattuk.

--

Kiváló! Mostanra ismeri, hogy a petefészek fájdalom milyen más tünetekkel járhat együtt. Ráadásul azt is tudja, hogy milyen tünetek jelenléte milyen betegséget jelezhet előre.

A pontos ok megállapítása azonban minden esetben nőgyógyász szakorvos dolga. Ehhez pedig megfelelő nőgyógyászati kivizsgálásra van szükség.

Ezt mutatjuk be a következő részben.


Petefészek fájdalom kivizsgálása

A petefészek fájdalom minden esetben nőgyógyászati kivizsgálást igényel.

Ugyanis számos olyan nőgyógyászati betegség van, amely a petefészekben okoz fájdalmat. Ezek közül a betegségek közül vannak olyanok, amelyek esetében a minél gyorsabb felismerés jelentősen meg tudja könnyíteni a kezelést.

Rendelőnkben olyan bizonyított módszertannal dolgozunk, amelynek segítségével nőgyógyász szakorvosunk a lehető legpontosabban meg tudja állapítani, hogy mi okozza panaszait.

A petefészek fájdalom kivizsgálásának menete tehát az alábbiak szerint zajlik rendelőnkben:

petefészek fájdalom kivizsgálási módszerek típusai

A petefészek fájdalom kivizsgálási módszereinek típusait aszerint válogatja meg az orvos, hogy milyen jellegű és milyen súlyos okát találja a panaszoknak

Állandó vizsgálati módszerek

Az állandó vizsgálati módszerek olyan vizsgálatok, amelyeket minden egyes nőgyógyászati vizit alkalmával elvégez a szakorvos.

Erre azért van szükség, mert könnyen lehet, hogy nem csak az a betegség található meg a szervezetében, amelyhez nőgyógyászunkhoz fordul. Az általános kivizsgálással pedig ezekre fény derül.

Az állandó vizsgálati módszerek ezért egy teljes egészségügyi képet vesznek fel a testről. Ennek lépései az alábbiak:

petefészek fájdalom állandó kivizsgálási módszerek

Az állandó kivizsgálási módszerek olyan típusok, amelyeket minden egyes vizsgálatnál megtesz orvosunk, függetlenül attól, hogy mi okozza a panaszokat

Szóbeli vizsgálat

A szóbeli vizsgálat még a mai modern technológia korában is az egyik legfontosabb lépése a petefészek fájdalom kivizsgálásának.

A szóbeli vizsgálat során orvosával olyan fontos kérdéseket beszélhet meg, mint például:

  • hogyan és mikor jelentkeztek a panaszok?
  • milyen egyéb betegségei vannak?
  • volt-e korábban daganatos megbetegedése?
  • milyen aggodalmai vannak jelenlegi állapotával kapcsolatban?

Sajnos, sok rendelőben elhanyagolják a megfelelő szóbeli vizsgálatot. Pedig erre azért van szükség, mert sok olyan betegség van, amelynek esetleges jelenlétét a szóbeli kérdésekre adott válaszokkal lehet csak felismerni.

Tehát a szóbeli vizsgálat elsődleges célja az, hogy az orvos észlelhesse, ha mondjuk nem nőgyógyászati betegség vagy esetleg rákos betegség áll a panaszok hátterében. Ennek függvényében az egész kivizsgálás máshogy alakul.

A szóbeli vizsgálatnak további előnye, hogy segít oldani a hangulatot még a testi vizsgálat megkezdése előtt.


Testi vizsgálat

Testi vizsgálat során az orvos alapvetően három dolgot vizsgál:

  • Általános állapot. Az általános állapot a test egészét tekintve fontos. Így az orvos túlsúly, bőrpanaszok vagy szemmel látható elváltozás esetén következtetéseket vonhat le a panaszok okára vonatkozóan.
  • Külső nemi szervek vizsgálata. A külső nemi szervek azok a női nemi szervek, amelyek szabad szemmel is láthatók. Ennek megfelelően a nőgyógyász szakorvosunk megvizsgálja a melleket, a szeméremajkakat és a csiklót.
  • Hüvelyvizsgálat. A hüvely külső részének vizsgálata még a testi vizsgálat része. Ennek során az orvos egyszerhasználatos hüvelytükör segítségével teszi láthatóvá a hüvelyt. Az alaposabb szemügyre vételhez az orvos speciális mikroszkópot, úgynevezett kolposzkópot használhat.

A testi vizsgálat azonban nem elegendő még egy alapszintű szűrővizsgálathoz sem. Ezért hüvelyi ultrahanggal kell megvizsgálni a szabad szemmel nem látható nemi szerveket.


Hüvelyi ultrahang – sebesedés, ciszta

A hüvelyi ultrahangvizsgálat célja, hogy segítségével az orvos alaposan megvizsgálhassa az alábbi részeket:

  • hüvely
  • petefészkek
  • petevezeték
  • méh
  • méhnyak

Amennyiben a panaszokat mondjuk petefészekciszta vagy sebesedés, esetleg hegek okozzák, az a hüvelyi ultrahangon azonnal látható.

Ideális esetben a hüvelyi ultrahangvizsgálat végére a szakorvos pontosan és biztosan tudja, hogy mi okozza a petefészek fájdalmat.

Lehetséges azonban, hogy olyan betegséget gyanít az orvos, amelyre további kivizsgálás szükséges. Ilyen például a petefészekrák vagy nemi betegségek. Lehetséges terhesség esetén is meg kell erősíteni a sejtést.

Ezekben az esetekben a most következő választható vizsgálati módszereket javasolja az orvos.


Választható vizsgálati módszerek

A választható vizsgálati módszereket nőgyógyász szakorvosunk javasolhatja, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a személyes vizsgálat során feltételezett állapotokról van-e szó.

Ezek az alábbiak lehetnek:

petefészek fájdalom választható kivizsgálási módszerek

A választható vizsgálati módszereket orvosa ajánlhatja, de még enélkül is igénybe veheti őket rendelőnkben, ha szeretné

Terhességi teszt (nem mindig)

Terhességi tesztre akkor van szükség, ha lehetséges, hogy várandós.

Ez ugyanis jelentős mértékben befolyásolja a test működését és számos tünet jelenlétét magyarázhatja.

Ha esetleg méhen kívüli terhességet lát az orvos a hüvelyi ultrahangon, akkor is igazolni kell teszttel, hogy valóban terhesség látta azt, amit látott.

A terhességi tesztet rendelőnkben is el tudjuk végezni, akár a vizsgálat során azonnal. Ezt laborvizsgálattal vizeletből lehet kimutatni.

Természetesen használhatók gyógyszertárban kapható gyorstesztek is. Ezek eredménye azonban kevésbé pontos, mint a rendelőben is elvégezhető változat.


Nemi betegség teszt (nem mindig)

Lehetséges, hogy panaszait bizonyos betegségek jelenléte okozza.

Különösen a kismedencei gyulladás azt, amelyet nemi betegségek is gyakran okoznak.

A tesztelés legtöbbször vérmintából történik. Ezt a mintát a rendelőben is le tudjuk venni, akár a vizsgálat után azonnal.

A mintákat laboratóriumba szállítjuk, ahol megtörténik azok kiértékelése.

Az eredményekről emailben tájékoztatjuk. Pozitív eredmények esetén értesíteni fogjuk a további teendőkről.


Laborvizsgálat (nem mindig) ca125

Persze nem csak akkor lehet szükség laborvizsgálatra, ha nemi betegség gyanúja lép fel.

Akkor is feltétlenül vérvizsgálatra van szükség, ha esetleg petefészekrákos megbetegedést feltételez a nőgyógyász kezelőorvos. Ebben az esetben a CA125 paraméter vizsgálatára van szükség.

Megjegyzés: igaz, hogy hüvelykenettel is tesztelhető a rák, de csak méhnyakrák esetén. A petefészek fájdalmat gyakrabban okozó petefészekrákot kezdetben vérvizsgálattal kell tesztelni.

Ha a laborból pozitív eredménnyel jön vissza a daganatvizsgálati panel, akkor nőgyógyász kezelőorvosunk további kivizsgálást kér. Ezek azonban már ritkább módszerek.


Ritkább vizsgálati módszerek

A ritkább vizsgálati módszerekre szinte kizárólag olyankor van szükség, ha rákos betegség okozza a tüneteket. Ilyenkor a további kivizsgálások célja az állapot súlyosságának megállapítása.

Ennek az alábbi módjai lehetnek:

petefészek fájdalom ritkább kivizsgálási módszerek

A ritka kivizsgálási módszereket olyankor javasolhatja az orvos, ha súlyos problémát tapasztal. Komoly orvosi indok nélkül ezeket nem szabad elvégezni

Képalkotó vizsgálatok

A képalkotó vizsgálatok történhetnek röntgennel, MR-vizsgálattal vagy CT-vizsgálattal is.

A pontos módszer kiválasztása a vizsgálatot kérő nőgyógyász szakorvos feladata.

A vizsgálat célja sok esetben a rákos daganat méretének, helyének és viselkedésének felismerése. Az eredmények függvényében rendelőnk daganatsebész nőgyógyász szakorvosa pontos javaslatot ad arra nézve, hogy milyen kezelésre lesz szükség a daganat ellen.

Persze nem csak daganat esetében lehet szükség képalkotó vizsgálatokra:

Ha a tüneteket valamilyen nem nőgyógyászati betegség okozza, nőgyógyász kezelőorvosunk akkor is javasolhat olyan kivizsgálást, amellyel feltárhatók a pontos okok.


Laparoszkópia (nem mindig)

A laparoszkópiát a kivizsgálás során elsősorban arra szokták használni, hogy mintát vegyenek a rákos sejtekből.

Az eljárás során egy vékony, rugalmas csövet ereszt az orvos arra a részre, ahol a rákos sejtek találhatók. Itt kimetsz belőle egy darabot.

A kimetszett darabot utána laboratóriumban vizsgálják ki. Az eredmények értékelése után nőgyógyász szakorvosunk értesíteni fogja, hogy milyen további kezelésre van szükség.


Biopszia (nem mindig)

A biopszia célja és működése nagyban hasonlít a laparoszkópos mintavételhez.

Itt is a rákos sejtekből való mintavétel a cél.

A mintavételi eszköz egy kicsit más: biopszia során egy tűvel metszenek ki egy darabot a rákos sejtekből, majd ezt küldik be a laborba kivizsgálásra.

--

A megfelelő kivizsgálás után nőgyógyász szakorvosunk tájékoztatja arról, hogy pontosan mi okozza a tüneteit. Ennek megfelelően a szakorvos kezelési módokat is javasol.

A kezelési módokat az alábbiakban mutatjuk be.


Petefészek fájdalom kezelése

A petefészek fájdalom kezelési módja jelentősen függ attól, hogy milyen súlyos a betegség, ami a panaszokat okozza.

Szerencsére a legtöbb esetben a probléma enyhe és egyszerűbb, további kivizsgálás nélkül előírható a megfelelő kezelési mód. Ez természetesen már az első vizsgálat során meg tud történni.

Petefészek fájdalomra a rendelőnkben alkalmazott kezelési módszerek az alábbiak lehetnek:

petefészek fájdalom kezelési módszerei

A petefészek fájdalom kezelési módszerei két dologtól függenek: a panaszok okától és azok súlyosságától

Fájdalomcsillapító gyógyszerek

Ezeket a gyógyszereket elsősorban akkor szokta javasolni a nőgyógyász szakorvos, ha olyan probléma áll a tünetek hátterében, amelynek legjobb kezelési módja, ha várnak vele addig, amíg el nem múlnak a tünetek.

Erre akkor lehet szükség, ha a probléma más jellegű kezelése nagyobb kockázattal járna, mint amennyit használni tud.

A leggyakrabban használt fájdalomcsillapító gyógyszerek:

Ezek vény nélkül is kaphatók, de nőgyógyász szakorvos is fel tudja írni.

A gyógyszereket tartósan nem szabad szedni, mert máj- vagy vesekárosodást okozhatnak.

Ha tartós fájdalomcsillapító kezelésre van szükség, akkor kérhet segítséget rendelőnk fájdalomterapeuta szakorvosától, aki megfelelő gyógyszereket javasolhat az egyéni állapotának megfelelően.

Leggyakrabban a fájdalomcsillapítós kezelést akkor javasolhatja a nőgyógyász kezelőorvos, ha a petefészek fájdalmat…

  • középidős fájdalom,
  • vagy ciszta

…okozza.

Persze nem csak fájdalomcsillapító gyógyszerre lehet szükség nőgyógyászati problémák esetén. Szükség lehet például fogamzásgátló gyógyszerre is – de valószínűleg nem amiatt, amit először gondolna.


Fogamzásgátló gyógyszer petefészek fájdalomra

A fogamzásgátló gyógyszerek alkalmazását azért javasolhatja a nőgyógyász szakorvos, mert képesek jól szabályozni a menstruációs ciklust.

Ennek megfelelően elsősorban azokon a betegségeken tud segíteni, amelyek menstruációs során jelentkeznek erősebb tünetekkel. Ezek az alábbi betegségek a petefészek fájdalom lehetséges okai közül:

  • középidős fájdalmak
  • petefészekciszta
  • endometriózis

Nőgyógyász kezelőorvosunk akkor is javasolhat fogamzásgátló tablettát, ha a ciszták kialakulásának megelőzése a cél.

Ezek a gyógyszerek azért tudnak segíteni a menstruációs panaszok enyhítésében, mert helyes adagolás esetén megállítják a peteérést – így a vele járó tünetek is enyhülnek.

Van azonban még más gyógyszer is, amelyet nőgyógyász kezelőorvosunk javasolhat.


Antibiotikum petefészek fájdalom kezelésére

Antibiotikumos kezelést akkor kell adni, ha baktériumok okozzák a petefészek fájdalmat

Ez elsősorban kismedencei gyulladás esetén fordul elő, amelyet bizonyos esetekben bakteriális fertőzés okoz.

Azonban nem minden esetben. Az egyéb fertőzéses okok megismeréséhez ide kattintva olvassa el a kismedencei gyulladásról szóló részletes cikkünket.

Az antibiotikumnál gyakoribb, hogy a szervezet hormonháztartását kell megváltoztatni a kezeléshez. Ez igy gyógyszerekkel történik.


Hormonterápia petefészek fájdalom kezelésére

A hormonterápiára olyankor lehet szükség, ha a szervezet hormonháztartása megborul.

Gyakran a felborult hormonháztartás okozza a tüneteket. De legalábbis erősebben jelentkeznek a tünetek, ha a hormonszint nem normális.

Leggyakrabban hormonokkal az endometriózist szokta kezelni a nőgyógyász kezelőorvos.

Ilyenkor gonadotropinfelszabadító-hormon gátlószerét javasolhatja a kezelőorvos.

Ez a módszer segít a menstruációs ciklus megváltoztatásában úgy, hogy ideiglenesen menopauzához hasonló állapotot hoz létre. Ez a gyógyszerek elhagyásával visszaáll, így újra lehetséges a teherbe esés.

--

Előfordulhat, hogy további kezelési módokra van szükség, amelyek rendelőnkben nem elérhetők. Ebben az esetben rendelőnk nőgyógyász szakorvosa segít abban, hogy pontosan kihez és hova forduljon segítségért.

Ezek az egyéb kezelési módok az alábbiak:


Műtét petefészek fájdalom kezelésére

A műtéti kezelési módokat olyankor javasolhatja nőgyógyász kezelőorvosunk, ha a fent említett gyógyszeres kezelések eredménytelennek bizonyultak.

Bizonyos betegségek esetén pedig kizárólag műtéti megoldással érhető el a gyógyulás.

A műtéti kezeléseket rendelőnk nőgyógyász szakorvosa az alábbi esetekben szokta javasolni:

petefészek fájdalom műtéti fajták

A petefészek műtéti kezelési módjait a műtött betegségek szerint fogjuk bemutatni

Petefészekciszta műtét

Erre akkor lehet szükség, ha a ciszta:

  • több menstruációs ciklus alatt sem múlik el
  • jelentős fájdalmakat okoz
  • folyamatosan növekszik
  • hüvelyi ultrahang során rendellenesen néz ki

Az esetleges szövődmények elkerülése végett ilyenkor indokolt lehet a műtéti kezelés. A megfelelő műtéti helyet szükség esetén nőgyógyász kezelőorvosunk fogja javasolni.


Endometriózis műtét

Endometriózis ellen esetleg szükség lehet műtéti kezelésre.

A műtét során a sebész kimetszi vagy megsemmisíti az endometriózist.

Legtöbbször akkor lehet szükség a műtétre, ha:

  • súlyos tünetek jelentkeznek
  • a gyógyszeres kezelés nem használt
  • az endometriózis veszélyes lehet a fogamzóképességre

A műtéti javaslatot minden esetben rendelőnk nőgyógyász szakorvosa adja meg. Egyúttal megfelelő helyet is javasol a műtét elvégzésére.


Kismedencei gyulladás műtét

A legritkább esetben van szükség arra, hogy a kismedencei gyulladást műtéttel kezeljék.

Ha azonban igen, akkor arra azért van szükség, mert egy gennyes tályog alakult ki.

Ezt mindenképpen műtéti úton kell eltávolítani. Sürgős műtétre van szükség, ha ez a tályog kiszakadt.

A műtéti javaslatot rendelőnk nőgyógyász szakorvosa tudja megadni. Ezzel egyidőben javaslatot is ad, hogy a műtét hol lesz elvégezhető.


Petefészek csavarodás műtét

Legtöbbször a petefészek csavarodását műtéttel kell kezelni.

Az eljárás során az orvos óvatosan „kiscsavarja” a becsavarodott petefészket.

Ha petefészekcisztát is talál, akkor azt is eltávolíthatja.

Abban az esetben, ha petefészek szövetei elkezdtek elhalni vagy rákosak, az orvos dönthet a petefészek és a hozzá tartozó petevezeték eltávolítása mellett. Ezt persze nem a műtét közben derül ki: az előzetes kivizsgálásokra azért van szükség, hogy előre meg lehessen állapítani, hogy milyen eljárással kell majd elvégezni a műtétet.

A korábbi műtétekhez hasonlóan, műtéti szükség esetén rendelőnk nőgyógyász szakorvosa ad javaslatot majd arra, hogy hol és kinél érdemes megcsináltatni a műtétet.


Petefészek maradvány műtét

A petefészek maradvány egy korábbi petefészek eltávolítását célzó műtétből maradhatott fent. A maradvány eltávolításához pedig újabb műtétre lesz szükség.

Abban az esetben, ha a műtét kockázattal jár, rendelőnk nőgyógyász kezelőorvosa gyógyszeres hormonkezelést is javasolhat.

Műtét esetében pedig a szakorvos megfelelő kezelőorvost és -klinikát fog javasolni a műtéthez.

--

A műtéteken felül további komolyabb kezelésre akkor lehet szükség, ha daganatos betegség áll a petefészek fájdalom hátterében.


Daganatkezelés petefészek fájdalom ellen

Ritkán, de akár rákos megbetegedés is okozhatja a petefészek fájdalmat.

Ez lehet például petefészekrák vagy méhnyakrák is.

Ezekben az esetekben különféle daganatkezelési eljárásokra lehet szükség. Ezekről részletesen a petefészekrákról szóló cikk kezelési módokról szóló részében írtunk.

Ide kattintva elolvashatja a petefészekrákról szóló részletes cikkünket.

--

Fentiekből látható, hogy a petefészek fájdalom kivizsgálása és kezelése sem egyszerű feladat. Éppen ezért van szüksége olyan nőgyógyász kezelőorvosra, aki szakértő mind a nőgyógyászati betegségek, mind a daganatok, mind pedig a műtéti eljárások terén. Rendelőnk nőgyógyász szakorvosa éppen ezeken a területen rendelkezik országos szinten elismert tapasztalattal.

A rendelőben zajló nőgyógyászati ellátásról az alábbi oldalon tájékozódhat részletesen.


Petefészek fájdalom szakemberek

Rendelőnkben a petefészek fájdalom kivizsgálását és szükség esetén történő kezelését a nőgyógyászati szakma elismert szakorvosai, dr. Farkas Dániel és dr. Tarnai László (PhD) végzik. Műtét szükségessége esetén orvosai segítenek a műtéti ajánlással kapcsolatos teendőkben is.

Orvosainkról a képekre kattintva tekintheti meg rendelési idejüket, bemutatkozásaikat és a róluk írt véleményeket.

dr farkas dániel nőgyógyász szakorvos

dr. Farkas Dániel - nőgyógyász szakorvos

dr. tarnai lászló nőgyógyászat magánrendelése

Dr. Tarnai László (PhD) nőgyógyász, nőgyógyászati daganatsebész szakorvos


Petefészek fájdalom kapcsolódó cikkek


Petefészek fájdalom időpontfoglalás

Az alábbi online űrlap segítségével azonnal időpontot foglalhat petefészek fájdalom kivizsgálására és kezelésére:

IDŐPONTFOGLALÁS


A megjelenő oldalon válassza ki az Önnek megfelelő időpontot 
"Nőgyógyászati szakorvosi vizsgálat + hüvelyi ultrahangra",
amely során teljes kivizsgálást és kezelést kaphat.


Petefészek fájdalom kezelés vélemények

Angéla

Udvarias, segítőkész. Nagyon alapos és odafigyel mindenre. Szakmaisága precíz.

profile-pic
Angéla

L. T.

Normális, kedves, intelligens és alapos.

profile-pic
L. T.

Daniella

Az orvos maximálisan rám figyelt, az időt és szaktudást valóban rám fordította.

profile-pic
Daniella

Gabriella

Nagyon rendes és segítőkész a Doktor Úr! Foglalkozik az adott problémával! Hónapok óta járok egy visszatérő problémával és mindig türelmes és próbál megoldást találni! Csak ajánlani tudom!

profile-pic
Gabriella

Éva

Kiváló kommunikáció, tiszteletteljes hozzáállás, kooperáció.

profile-pic
Éva

Viktória

A doktor ur tenyleg nagyon kedves, mosolygos volt. Nem ereztrm magam kinosan egyaltalan.

profile-pic
Viktória
Summary
Petefészek fájdalom 8 oka, 16 tünete és 6 kezelési módja
Article Name
Petefészek fájdalom 8 oka, 16 tünete és 6 kezelési módja
Description
A petefészek fájdalom az, amikor alhasi vagy kismedencei fájdalmat érez a petefészek baja miatt. Okai, tünetei és kezelési módjai itt
Author
Publisher Name
27 Sellő Rendelő
Publisher Logo