Nyakfájás tartalomjegyzék
 


Nyakfájás áttekintés

A nyakfájás az egyik leggyakoribb mozgásszervi panasz, amit tapasztalhat.

Ennek egyik fő oka az evolúció: majomrokonainkhoz képest hatalmas az agyunk, aminek következtében sokkal nehezebb megtartani a fejünket, mint bármilyen más emlősállatnak. Szerencsére ezzel a nagy aggyal nem csak arra jöttünk rá, hogy mi az oka a nyakfájdalmak eredetének, hanem azt is, hogyan lehet azokat kezelni. Akár otthon, akár orvos vagy szakgyógytornász segítségével.

A továbbiakban a magyar nyelven elérhető legrészletesebb nyakfájásról szóló cikket olvashatja.

Nyakfájás ingyenes otthoni kezelési tippek

Nyakfájás fajtái

A nyakfájásnak számos fajtája van, amelyeket elsősorban aszerint különböztetünk meg, hogy a milyen szövet (csont, izom, szalag, stb.) okozza a panaszokat.

Nyakfájás fajtái szövettípus szerint

A testben minden élő rész valamilyen szövetből áll: van izomszövet, csontszövet, idegszövet és számtalan másféle szövet. Attól függően, hogy éppen milyen szövet sérül meg, más és más jellegű nyakfájást tapasztalhatunk.

Fontos azonban tudni, hogy a nyakfájás általában egyszerre nem csak egy szövettípus problémája miatt jelentkezik. Tehát az elszigetelt sérülés ritka. Szinte mindig van azonban egy "főszövet", ami a panaszok nagy részét okozza.

nyakfájás fajtái szövettípusok szerint

A nyakfájás sokféle szövet problémájából eredhet, ezeket mutatjuk be most

Izomfájdalmas nyakfájás

Az izmok olyan szövetek, amelyeket egy szálakból sodort kötélhez hasonlóan lehet elképzelni. Egy-egy nagyobb izom sokezer ilyen izomszálból épül fel. Ezek a szálak egyenként képesek megfeszülni - de természetesen egyszerre szoktak, annak érdekében, hogy normálisan tudjon mozogni.

Amikor egy izom túlnyúlik, akkor az izomrostok egy része elszakad. Ez fájdalommal és izomgyengüléssel jár. Minél jobban meghúzódik egy izom, annál erősebb lesz a gyulladás és a fájdalom. Emellett duzzanat, fájdalom és hosszabb felépülés is párosul egy erősebb húzódáshoz.

Idővel, a sérült nyakizmokban kialakulhatnak fájdalmas csomók (ún. triggerpontok), amelyek érintésre fájnak és egy általános merevséget alakítanak ki az izmokban.

Az izomfájdalom eredetű nyakfájást 14 napig otthoni kezelési módszerekkel érdemes kezelni, amelyeket ide kattintva érhet el.

Ha teljes mértékben képtelen a sérült izom mozgatására, akkor keresse fel mozgásszervi szakembereinket a megfelelő kezelés érdekében.

Izomgörcsös nyakfájás

Az izomgörcsök máig érthetetlen okból jelentkező történések. Egy izomgörcs hirtelen, erőteljesen összehúz egy izmot a nyakban. Ez fájdalommal és merevséggel jár. Emellett az is lehet, hogy a fejét nem tudja mozgatni valamilyen irányba.

Amikor az emberek "merev nyakról" panaszkodnak, annak is általában izomgörcs az oka.

Annak ellenére, hogy a görcsök pontos okát nem ismerjük, a tapasztalat azt mutatja, hogy nyaki porckorong- vagy idegprobléma esetén gyakrabban jelentkeznek a tünetek. Ezekkel a problémánkkal fájdalomterapeuta szakorvost kell felkeresni. 

Sokak szerint a nyaki izomgörcsöt stressz is okozhatja.

Fejfájásos nyakfájás

Az izomfeszültség és izomgörcsök a nyakban könnyen okozhatnak fejfájást. Ezek a fejfájások elsősorban a fej hátsó részén és a tarkón jelentkezhetnek (a tarkó fájdalomról itt írtunk). 

A nyakból eredő fejfájás általában tompa és együtt jár a nyak merevségével és érzékenységével.

Sajnos a nyak mozgatása a tüneteket csak rosszabbá szokta tenni, ezért a legtöbben pihenés közben várják meg, amíg elmúlnak a fájdalmak. Tartós fájdalomszindrómák esetén forduljon fejfájásspecialista fájdalomterapeuta szakorvoshoz!

Kisízületi nyakfájás

A kisízületek a gerincoszlop hátsó részén találhatók, azon a részen, ahol két gerinccsigolya összeér.

Gerincsérülés vagy kopás miatt ezek az ízületek megfájdulhatnak. A fájdalom általában mély, éles és sajgó. A panaszok általában felerősödnek a nyak mozgatásának hatására, illetve reggel és hosszas mozdulatlanság után. 

A fájdalom kisugározhat és vállfájdalmat, illetve hátfájást okozhat. Így fokozatosan az egész testben elkezd terjedni a betegség.

Kisízületi gerincproblémákkal elsőként feltétlenül gerincszakértő fájdalomterapueta szakorvost keressen fel.

Idegfájásos nyakfájás

Az idegfájdalmat nehezen lehet bemutatni, mert számos formában jelentkezhet

Az idegfájdalom általában a gerinc mellől ered, arról a részről, ahol a gerincvelői idegből kilépnek a mozgató idegek a gerinccsigolyák között. Ha itt az ideget gyulladás vagy anatómiai akadály éri, akkor becsípődhet, begyulladhat vagy irritálni kezdheti az ideggyököket (azt a részt, ahol a gerincvelői idegből kilépnek az idegek).

Az ilyen idegfájdalom tünetei általában:

  • égető érzés
  • fájdalom
  • zsibbadás
  • hangyamászásérzés
  • izomgyengeség az érintett részen

A nyaki idegsérülések általában a karokban vagy a kezekben is zsibbadást okoznak. A kéz zsibbadásról itt olvashat bővebben.

Sugárzó nyakfájás

A sugárzó fájdalom azt jelenti, hogy a probléma a test egyik részén van, de valahol máshol tapasztalja a tüneteket. Ennek egy klasszikus példája az, amikor az emberek szívroham esetén vállfájdalmat tapasztalnak.

A nyak esetében legtöbbször az alábbi helyekről jöhet a sugárzó fájdalom:

Mivel a nyaki sugárzó fájdalom ilyen összetett lehet, ezért a panaszokkal keressen fel fájdalomterapeuta szakorvost, aki segít megtalálni a probléma okát. Szükség szerint az orvos ilyenkor a megfelelő kezelőorvoshoz irányítja (pl. kardiológus, belgyógyász)

Csontfájdalmas nyakfájás

A csontfájdalom a nyakfájások nagyon kis százalékát teszi ki. A legtöbb esetben ugyanis lágyrészekből vagy idegekből ered a baj.

Csontfájdalom elsősorban baleset vagy sérülés után szokott jelentkezni. Különösen olyankor, ha valakinek gyengék a csontjai, például csontritkulás miatt.

Mivel a nyakfájást okozó csontfájdalom leggyakrabban két komoly törést - csigolyatörés és kulcscsonttörés - jelez, ezért ilyen problémák esetén elsőként mindenképpen sürgősségi osztályra forduljon.

Nyakfájás egyéb fajtái

Eddig megnéztük, hogy milyen szövetek okozhatnak nyakfájást. Azt még azonban nem láthattuk, hogy a nyak különböző részein, illetve más-más időpontban jelentkező fájdalmaknak mi lehet az oka. Ezeket nézzük most meg

nyakfájás egyéb fajtái

Nem minden nyakfájás kifejezetten szöveti eredetű, így az alábbi fajtákat is megkülönböztethetjük

Nyakfájás oldalt (jobb és bal oldali nyakfájás)

Amikor nyakunk oldalt fáj, szinte minden esetben valamilyen rossz mozdulat következtében egy húzódás okozza a fájdalmat.

Egy rossz fordulás miatt vagy elaludtuk a nyakunkat, esetleg edzés közben sérültünk és napokig tartó nyakfájás a jutalmunk.

Szerencsére a legtöbb esetben az ilyen nyakfájás nem annyira erős, inkább csak bizonyos mozdulatok esetén kellemetlen. Ilyen jellegű nyakfájás esetén kerüljük azt a bizonyos kellemetlen mozdulatot, esetleg használjunk pár napig nyakpárnát vagy sálat. Az ilyen nyakfájásra a legjobb módszer a pihentetés.

Emellett érdemes alkalmazni a nyakfájás otthoni kezelési módjait is, amelyekkel gyorsítható a fájdalomcsillapítás és a gyógyulás.

Nyakfájás gyerekeknél

A gyerekeknél jelentkező nyakfájás sok esetben hasonló okokból jelentkezik, mint felnőtteknél:

  • rossz tartástól
  • elaludt nyaktól
  • sportsérüléstől

De van olyan is, amikor valamilyen fertőzést kap el a gyerek és emiatt jelentkeznek nála a fájdalmak. Ezek közül a leggyakoribbak:

  • Duzzadt nyirokcsomók. Ez általában valamilyen felsőlégúti fertőzést jelez, mint például a megfázás. A nyirokcsomókat ki is lehet tapintani a nyak két oldalán a fül és az állkapocs vonala alatt. A megfázás vagy influenza kezelésével a nyirokcsomóduzzanat is elmúlik.
  • Agyhártyagyulladás. Ez egy komoly betegség, amely során a gyereknek láza van és egyáltalán nem tudja a nyakát fájdalom nélkül mozgatni. Ilyen tünetek esetén azonnali orvosi segítségre van szükség! Az agyhártyagyulladás egyéb tünetei a fejfájás, étvágytalanság és kiütések.
  • Lyme-kór. A gyerekek sokat játszanak a szabadban, így könnyebben mennek beléjük kullancsok, akik Lyme-kórt terjeszthetnek. Lyme-kór esetén a kullancscsípés után kb. 6 héttel a csípés helyén bőrpír jelentkezik. A tünetek közé tartozik a nyakfájás is, valamint a duzzadt nyirokcsomók, fájó izmok és ízületek és elképesztő gyengeségérzet.

Állandó nyakfájás

Az állandó nyakfájás oka az esetek 95%-ában a rossz testtartás. Ezen belül is elsősorban a nyak rossz tartása.

A rossz tartás miatti nyakfájásról a "rossz tartás miatti nyakfájás" részben írunk részletesen.

Reggeli nyakfájás

A reggeli nyakfájás leggyakoribb oka az elaludt nyak miatti nyakfájás. Erről az "elaludt nyak miatti nyakfájás" részben részletesen írunk.

Nyakfájás okai

A nyakfájásnak számtalan oka lehet, amelyeket három részre fogunk osztani:

  • Akut (hirtelen) okok. Ezek olyan okok, amelyek szinte egyik pillanatról a másikra ki tudják váltani a fájdalmakat
  • Krónikus (tartós) okok. Ezek olyan okok, amelyek fokozatosan, lépésről lépésre okoznak fájdalmakat a nyakban.
  • Egyéb okok. Ide tartozik minden olyan ok, amit valami miatt nem lehet egyértelműen egyik fenti kategóriába sem sorolni.

Akut (hirtelen) nyakfájás okai

akut nyakfájás okai

A hirtelen (kevesebb, mint 3 hónap alatt) kialakuló nyakfájás okai az alábbiak lehetnek

Helytelen fekvés miatti nyakfájás

A nyakfájásnak egyik legfőbb oka a helytelen fekvés. Mivel életünk egyharmad részét alvással, tehát fekve töltjük, ezért rendkívül fontos, hogy megfelelő körülmények között aludjunk.

A modern életforma, különösen a 21. században, sokaknak nem teszi lehetővé, hogy minden nap 8 órát aludjanak. Éppen ezért különösen fontos, hogy az az 5-6-7-8 óra a lehető legjobb körülmények között teljen. A nyakfájás könnyen megelőzhető, ha odafigyelünk a helyes alvási körülményekre.

Nyakfájás könnyen kialakulhat a helytelen fekvéstől. A helyes alvásról szóló cikkünket ide kattintva olvashatja el.

Elaludt nyak miatti nyakfájás

Egy jól induló reggelt is teljesen tönkre tud tenni az elaludt nyak miatti nyakfájás. A fájdalom váratlan, erős és látszólag nem lehet vele mit tenni.

Annak ellenére, hogy az elaludt nyak komoly, éles fájdalommal és mozgásbeszűküléssel járhat, a legtöbb ember ilyenkor összeszorítja a fogát és bemegy dolgozni/iskolába.

A következőkben nem csak olyan tippeket fog találni, amelyek segítenek teljesen elmulasztani a fájdalmakat, hanem azt is megtanulhatja, hogyan kell az elaludt nyak miatti reggeli nyakfájást teljesen megszüntetni.

Nézzük meg először, hogy hogyan lehet „elaludni a nyakat”:

Hogyan lehet elaludni a nyakat?

A leggyakoribb okai annak, hogy a nyak alvás közben meghúzódik vagy megsérül (ezt nevezzük elaludt nyaknak) az alábbiak:

  • Rossz szög. Alvás közben nem lehet észrevenni, ha a fej vagy a nyak rossz szögben van a párnán. Ilyenkor túlságosan oldalra vagy hátrahajolhat a nyak. Ez pedig jelentősen megterheli az izmokat, szalagokat és ízületeket.
  • Hirtelen mozdulat. Sokan nem tudják, de alvás közben is mozog a test. Sőt, van, hogy olyan hirtelen, mintha ébren lenne. Ez a hirtelen mozdulat történhet egy oldalra fordulás közben vagy akár egy álom miatt is. A gyors (és rossz) mozdulat húzódást okozhat, ami elkezdi kiváltani a nyakfájást.
  • Lappangó sérülés. Vannak olyan nyaksérülések, amelyeket napközben elszenvedhet, de ébren még nem érzi. Ezek a problémák éjszaka kezdenek el kijönni és fájdalmat okozni a nyakban. Egy gyakori ilyen fájdalom az ostorcsapás-szindróma, ami a nyak hirtelen hátrabicsaklása miatt tud kialakulni. Sokszor a fájdalom csak több órával a sérülés után jelentkezik – tehát könnyen lehet, hogy éjszaka kezd el először fájni.

A fenti három okot összefoglalóan úgy hívhatjuk, hogy a nyakfájás a nyak meghúzása miatt alakul ki. Ennek során az izmok és szalagok kisebb-nagyobb mértékben károsodnak, begörcsölnek és emiatt fájdalmat okoznak.

Ezen felül még számos olyan tartós betegség is létezik, amelyek nyakfájást okozhatnak alvás közben. Például:

Elaludt nyak utáni reggeli nyakfájás enyhítése

Az ébredés utáni jelentkező nyakfájás rendkívül kellemetlen. És a legrosszabb, hogy a reggeli rohanásban nincs idő hosszadalmas kezelésre: olyan módszerekre van szükség, amelyek azonnal tudnak segíteni.

Ezek közül a módszerek közül mutatjuk be a leghatékonyabbakat:

  • Jegelés. A jegelés elsősorban duzzanat csökkentésére való. Ha tehát reggel az elaludt nyakával felkel, megcsapja a fájdalom és a tükörben látja, hogy a fájdalom helyén duzzanat is található, akkor kell jég. A jég lehet professzionális sportra való jégzselé, de lehet fagyott zöldség vagy bármilyen dolog a fagyasztóból, aminek alakítható a formája (a csirkemell nem lesz jó). SOHA ne helyezzen jeget közvetlenül a bőrére, mert ez fagyási sérülést okozhat. Ehelyett egy konyharuhába vagy törölközőbe tekerje be a jeget és azon keresztül nyomja a nyakra. A duzzanatot óvatosan nyomni is lehet a jéggel, így felerősíthető a duzzanatcsökkentő hatás. Egyszerre legfeljebb 20 percig alkalmazzon jeget fájdalmára! Ha pedig nincs duzzanat, akkor érdemes inkább melegíteni.
  • Melegítés. A melegítés elsősorban a tartós fájdalmakra és az olyan izom- és szalagsérülésekre való, amelyeket nem járnak duzzanattal. A melegítés sokféleképpen történhet, de reggelente a legjobb, ha egy meleg zuhanyt vesz. Ezzel két legyet üthet egycsapásra. A meleg vízzel alaposan melegítse fel (le ne forrázza!) a nyakának fájó részét. Ha a meleg hatására jobban tudja mozgatni a nyakat, akkor melegítés közben fájdalomhatárig mozgassa is azt. Ez javítja a keringést és gyorsítja a gyógyulást. Ha nincs lehetősége zuhanyozni, akkor léteznek melegítő sportkrémek is. Ezek paprikakivonatot tartalmaznak, amelyek vérbőséget okoznak, ezzel melegítve a fájó nyakat.
  • Fájdalomcsillapító. Sokan nem szeretik a fájdalomcsillapítókat: van aki azért, mert „nem használ”. Mások azért, mert nem akarnak gyógyszert szedni. Az igazság az, hogy a fájdalom okának gyógyításában tényleg nem tud segíteni a fájdalomcsillapító. Az izmok és szalagok gyulladásának és fájdalmának csökkentésében viszont rövid távon jó szolgálatot tehet. Ha nem tudja, hogy melyik a legjobb fájdalomcsillapító Önnek, akkor ide kattintva olvassa el a vény nélküli fájdalomcsillapítókat bemutató cikkünket és találja meg az Önnek legmegfelelőbbet.
  • Óvatos nyújtás. Az elaludt nyak miatti reggeli nyakfájást óvatosan érdemes nyújtogatni. Ha ez nehezen megy, akkor zuhany alatt vagy melegítő krémmel először melegítse be a nyakat. Valószínűleg elsőre nem fogja tudni teljes terjedelemben mozgatni a nyakát. Ez nem is baj. A lényeg az, hogy addig mozgassa a nyakát, amíg enyhe fájdalmat nem érez – és ebben a helyzetben óvatosan és lassan nyújtsa az izmokat. Ez jelentősen fel tudja gyorsítani a gyógyulást, mivel segít az izomgörcsök enyhítésében.
  • Önmasszázs. A nyakizmok saját maga részére történő masszírozása segíthet kiirtani belőlük a fájdalmakat. A helyes masszázsnak nem szabad fájnia: ezért csak annyira masszírozza meg fájó nyakizmait, amíg még nem érez komoly fájdalmat. Csak azért mert erősen masszíroz, nem fog gyorsabban gyógyulni – de lehet, hogy növeli a fájdalmakat.
  • Aktivitás módosítása. Előfordul, hogy a nyak annyira fáj reggel, hogy a mindennapi nyakmozgásokban akadályozza. Ekkor nincs mit tenni: módosítani a kell az aktivitást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy igyekszik elkerülni az összes olyan mozdulatot, ami fájdalommal jár. Ne aggódjon: az elaludt nyak legfeljebb 1-2 nap alatt el szokott múlni.

A fenti tanácsok segítségével Ön is leszámolhat nyakfájásával, akár már az elaludt nyakat éjjel reggelén. Komolyabb esetben lehet, hogy 1-2 napig, de maximum egy hétig tart az elaludt nyak. Ha ennél hosszabb ideig fáj, akkor mindenképpen próbálja ki otthoni nyakfájáscsökkentő módszereinket vagy forduljon nyakszakértő mozgásszervi szakorvosainkhoz segítségért.

Hogyan előzze meg az alvás közben kialakuló nyakfájást?

Nem minden elaludt nyakat lehet tudatosan megelőzni, de az alábbi lépések betartásával nagymértékben csökkentheti a kialakulásuk esélyeit:

  • Aludjon háton (vagy oldalt)! A hason alvás rendkívül nagy terhet helyez a nyaki gerincre, ami hosszú távon káros lehet. Rövidtávon pedig a nyak izmait terheli meg egy kicsavart helyzetben, ami a leggyakrabban vezet a nyak elalvásához. Éppen ezért javasoljuk, hogy lehetőség szerint háton aludjon. Ez a póz ugyanis a legjobb a nyaknak és a test többi részének. Ennél eggyel kevésbé jó, ha oldalt alszik. Egyesek nyakfájás ellen a nem teljesen vízszintes pozíciót is szeretik – ez ugyanis stabilan tartja a nyakat. Hátránya, hogy a derekat viszont jobban megterheli.
  • Használjon jó párnát. Nem lehet megmondani, hogy kinek melyik lesz a „jó” párna, mert mindenki egyedi. De összességében a párnának nem szabad túl magasnak lennie. Kellően puhának is kell lennie, annak érdekében, hogy jól betámassza a fejet, hogy az ne tudjon oldalra bicsaklani háton alvás közben. Oldalt fekve érdemes a térdek közé is párnát tenni: ez kíméli a gerincet.
  • Kerülje a huzatot. A huzat és a hideg a nyak nagy ellensége. Ráadásul éjjel, amikor alszik, akkor a nyak nem is tudja jelezni, hogy a huzat vagy a hideg zavarja. Ilyenkor szokott reggelre teljesen beállni a nyak. Ennek elkerülésére éjszaka semmiképpen ne aludjon huzatos helyen, illetve lehetőség szerint kerülje a légkondi túl erős fokozatú vagy túl hideg használatát.
  • Csak az ágyban aludjon! A legtöbb ember nem a saját ágyában szokta elaludni a nyakát. Hanem sokan utazás, kempingben alvás, fotelben elalvás közben szoktak úgy elaludni, hogy utána komoly nyakfájással ébrednek. Ennek oka az, hogy ülő helyzetben a fej összevissza tud bicsaklani, így könnyen meg lehet húzni a nyakizmokat és -szalagokat. Lehetőség szerint kerülje ilyen helyeken való alvást.

Mikor jelent komoly gondot a reggeli nyakfájás és elaludt nyak?

Ha reggel ébredéskor az alábbi tüneteket tapasztalja a nyakfájással, akkor azonnali sürgősségi orvosi ellátásra van szükség:

  • Komoly fejfájás
  • Láz
  • Kar/kéz zsibbadás
  • Általános nagyfokú gyengeség

Ezek ugyanis szívroham vagy agyvérzés tünetei is lehetnek.


Idegbecsípődés miatti nyakfájás

Az erős és tartós nyakfájás oka lehet akár idegbecsípődés is. Abban az esetben, ha nyakfájásunk hirtelen jelentkezik, szinte bármilyen mozdulatra igen hevesen fáj és alig bírjuk mozgatni nyakunkat, gyanakodjunk idegbecsípődésre.

Az idegbecsípődést nem könnyű kezelni és akár nagy baj is állhat a nyakfájás hátterében. Éppen ezért erős nyakfájás esetén mindig orvoshoz vagy gyógytornászhoz (és ne masszőrhöz vagy csontkovácshoz) forduljunk, mert szakszerűtlen kezekben nagy baj is lehet egy nem megfelelően kezelt nyakfájásból.

Idegbecsípődés okozta nyakfájás esetében egy, a nyak környékén futó ideg becsípődik a nyak környékén található csontok és ízületek közé. Ezen a ponton az ideg jelentősen ingerlődik és heves fájdalom jelentkezik.

Az idegbecsípődéshez hasonló fájdalommal jelentkezik a nyaki gerincsérv is.  Emellett hasonló tünetekkel jár a gerinccsatorna-szűkület is.

A nyakfájást okozó idegbecsípődéssel óvatosan kell bánni, nehogy komolyabb sérülés, esetleg bénulás alakuljon ki.

Amennyiben a nyakfájás mellett zsibbadást, végtaggyengeséget vagy bizsergést érzünk nyakunkban, vállunkban vagy karjainkban, haladéktalanul forduljon mozgásszervi szakorvoshoz.

A megfelelő orvosi vizsgálat után az orvos terápiát javasol, ami a nyakfájás és a becsípődés súlyosságától és jellegétől függően lehet injekciós kezelés, manuálterápia  kezelés, gyógytorna vagy gyógyszeres kezelés is.

Az idegbecsípődést néhány esetben nehéz felismerni, mert nem mindig okoz elviselhetetlen fájdalmat. Ezért tartós nyakfájás (3 hónapnál hosszabb) esetében mindenképpen keressen fel reumatológus vagy fájdalomterapeuta szakorvost, aki segít a probléma okának kiderítésében.

Az idegbecsípődésről szóló részletes cikkünket ide kattintva olvashatja el.

Huzat miatti nyakfájás

A huzat miatti nyakfájás a legtöbb esetben szorosan összekapcsolódik az alvással. Alvás közben, ha nyitott ablaknál vagy légkondícionáló közelében alszunk, könnyen előfordul, hogy kínzó nyakfájással ébredünk. 

Habár a huzat leginkább alvás közben okoz nyakfájást, egy szeles napon, amikor sokat vagyunk a szabadban, vagy ha nyitott ablak mellett ülve dolgozunk huzamosabb ideig, könnyen kaphatunk nyakfájást.

Miért okoz a huzat nyakfájást?

A huzat a környezetnél hidegebb szelet fúj nyakunkra, ami lehűti a nyakat. A nyakban sokféle izom található, amelyek a fej változatos mozgásáért felelnek,

Mivel a nyak izmainak nagy terhet is képesnek kell lenniük elviselni, hiszen védeniük kell a fejet az erőteljes behatásoktól, ezért rendkívül erős és kitartó izmok találhatóak a nyakban. Többek között ez is az oka annak, hogy a nyakfájás olyan hosszú ideig tart: mivel az erős izmok fájdalma legtöbbször tovább tart, mint a gyenge izmoké.

Ha a nyak izmait működés közben tartósan hideg éri, sokkal könnyebben húzodnak vagy sérülnek meg. Ilyenkor beszélhetünk arról, hogy a huzat nyakfájást okoz.

Ülőmunka miatti nyakfájás

Sokan nem is tudják, hogy milyen fontos az, hogy milyen módon ülnek a széken. Ez nem is csoda, hiszen az iskolában és otthon senkit nem tanítanak meg arra, hogyan kell ülni. Legfeljebb annyit mondanak, hogy "Ülj szépen!". 

A tartós nyakfájás egyik igen gyakori oka, hogy helytelen módon ülünk a székeken. Mivel az iskolában, a munkában, az autóban, a buszon/metrón és otthon is sokat ülünk, ezért nem csoda, hogy ha ezt nem megfelelően tesszük, gyakori vagy állandó nyakfájást tapasztalunk.

A helyes ülést nem nehéz megtanulni, ám megszokni annál több ideig tart. Mivel valószínűleg egész életünkben rossz pozícióban ültünk, ezért eltart egy darabig, mire megszokjuk az új, helyes ülésmódot.

A helyes ülést az alábbi cikkünkből tanulhatja meg.

Fontos tudni, hogy a gerinc görbületei alapjaiban meghatározzák az izmok egyensúlyát és a tartást is. 

Amennyiben a gyakori, helytelen módon ülünk, derekunk bedől, deréktáji gerincgörbületünk kiegyenesedik. Ez nyakfájást okozhat, mivel a deréktáji gerinc megbillenése miatt a test előredől és a nyak előrehajol.

Ezt nagy izommunkával kell ellentartani, ami nyakfájáshoz vezethet. 

Ráadásul, ha például monitort is nézünk ülés közben, akkor az előredőlt nyakat fel kell húznunk, hogy jól láthassuk a képernyőt. Ez még nagyobb izommunkát okoz, ami erősíti a nyakfájást.

A nyakfájás tehát igen gyakran a helytelen ülés és a helytelen alvás következménye. Mivel az ülés és az alvás egy átlagos ember idejének jelentős részét lefedi, ezért nem csoda, hogy milyen sokan nyakfájással küzdenek, 

A tudatos figyelem sokat segít a nyakfájás leküzdésében. Könnyű és erőfeszítést alig igényel, hogy alváskor megfelelő pozícióba kerüljünk. Ülés közben is figyeljünk oda, hogy gerincünket és fejünket egyenesen tartsuk, ne nyújsuk előre. Az izmok ilyen kímélésével könnyen elmulaszthatjuk a nyakfájásunkat.

A helyes nyaktartás megtanulásához keressen fel gyógytornász szakembert!

Ismétlődő mozgás miatti nyakfájás

Az ismétlődő mozgások könnyen és gyakran okoznak mozgásszervi fájdalmakat. Különösen olyankor, ha olyan mozgást végez, amit nem gyakran szokott.

Ismétlődő mozgás miatti nyakfájást a leggyakrabban tánc vagy úszás szokott okozni, mivel itt valóban sokszor kell ismételgetni ugyanazt a forduló nyakmozgást. Ez megterheli az izmokat és szalagokat is és így fájdalmat okozhat.

Tehát nincs is mit tenni a fájdalom ellen?

Ez azért így nem igaz. A rendelőnkben elérhető stabilizáló gyógytorna kezeléssel és a nyakfájás otthoni kezelési módjainak alkalmazásával meg lehet szüntetni tartósan is az ilyen jellegű nyaki panaszokat.

Baleset miatti nyakfájás

Számos sérülés van, ami nyakfájást okozhat, mivel a nyak rendkívül érzékeny a baleset miatti sérülésekre.

Leggyakrabban az alábbi balesetek okoznak nyakfájást:

  • Ütközés járművel (azaz baleset). Ilyenkor a biztonsági öv megránt.
  • Ütközés testtel. Ez főleg sport közben következik be. A hirtelen lassulás miatt a nyak könnyen sérül
  • Ostorcsapás-szindróma. Ez tulajdonképpen a nyak hátrabicsaklása miatti sérülést jelenti.

Baleseti sérüléssel elsőként mindig sürgősségi kórházi ellátást vegyen igénybe, ahol megállapítják, hogy pontosan milyen sérülései vannak. Baleset utáni orvosi és gyógytorna kezelésre felkeresheti mozgásszervi szakembereinket.

Krónikus (tartós) nyakfájás okai

krónikus nyakfájás okai

Vannak olyan nyakfájás okok, amelyek tartós betegség miatt alakulnak ki, ezeket mutatjuk be itt

Nyaki porckopás miatti nyakfájás

A porckopás a nyakban azt jelenti, hogy a gerinc nyaki részén a korábban zselés és ruganyos porckorongok elkopnak. Ilyenkor nem tudnak kellő ütéscsillapítást végezni mozgás közben, ami fájdalomhoz és gyulladáshoz vezethet.

A porckopásról részletesen ide kattintva olvashatja cikkünket.

Nyaki meszesedés miatti nyakfájás

A nyaki meszesedés azt jelenti, hogy a gerinc porckorongjai elveszítik ruganyosságukat és merevek, "meszesek" lesznek. Ez sokféle problémához vezethet és szinte mindig nyakfájást okoz.

A nyaki meszesedésről részletesen ide kattintva olvashat.

Nyaki gerincsérv miatti nyakfájás

A nyaki gerincsérv során a csigolyák közötti zselés porckorong valamilyen hatás miatt kitüremkedik és "kifolyik". Ez gyulladást és tartós, erős fájdalmakat okozhat a nyakban. A gerincsérv a derék után második leggyakrabban a nyakban jelentkezik.

A gerincsérvről részletesen ide kattintva olvashat.

Okostelefonok miatti nyakfájás

Az okostelefonok elterjedésével a nyakfájás is egyre elterjedtebb lett. Már az asztali számítógépek elterjedésével is jelentősen nőtt a nyakfájás elterjedtsége, hiszen a helytelen ülésre kevésbé figyeltünk oda számítógépezés közben.

Az okostelefonos elterjedésével csak nőtt a panaszok száma. Ennek oka, hogy telefonozás közben erőteljesen lehajtott fejjel állunk vagy ülünk. Ez a nyaknak olyan terhelést ad, amit nem tud hosszú ideig elviselni. 

A nyakizmok túlterhelődnek és gyorsan kialakul a nyakfájás. Amennyiben a rossz tartás sokáig tart - márpedig a telefonozásról senki sem szokik le - a nyak alkalmazkodik a rossz tartáshoz és kialakul a tartós nyakfájás.

Az okostelefonozás okozta nyakfájásra nehéz megoldást találni. A legjobb módszer persze a telefonozás mérséklése, ám ezt sok esetben nem lehet megtenni.

Sokat segít az is, ha elég nagy a telefon képernyője és nem kell erőlködnünk és még közelebb hajolnunk telefonunkhoz annak érdekében, hogy lássuk. Ezt nagyobb képernyővel, nagyobb betűméret alkalmazásával és magasabb fényerőbeállítással érhetjük el.

A nyakfájás megszüntetésében segít az is, ha a telefont nem az ölünkben és távol tartjuk, hanem szembe emeljük. Ez persze kellemetlen lehet néhány szituációban, például tömegközlekedési eszközökön utazva. 

Azonban otthon is sokat használjuk mobilunkat és otthon fontosabb lehet a nyakfájás megelőzése, mint az, hogy mit gondolnak mások. Ezért ilyenkor tartsuk telefonunkat magunkkal szemben, szemmagasság környékén. Ezzel nagyban tehermentesítjük nyakunkat és hamarabb elmúlik a nyakfájás.

Rossz tartás miatti nyakfájás

A rossz tartás rengeteg embernél megfigyelhető. Hiba lenne azt hinni, hogy rossz tartása csak a görnyedt hátú öregeknek vagy a látványosan görbe hátú fiataloknak van.

Attól mert valakinek rossz a tartása, még nem feltétlenül vesszük ezt észre rajta. A rossz tartás leginkább abban ismerszik, hogy a gerinc nem megfelelő pozícióba kényszerül, ezzel felborítva az egész test egyensúlyát.

Miért okoz a gerinc rossz tartása nyakfájást? Mivel a gerinc nem annyira mozgékony, mint az izmok, ezért a test a gerinc elmozdulását különböző izmok terhelésével és elernyesztésével javítja.

A nyakfájás oka szinte minden esetben a fej helytelen tartása. Mivel a nyak izmai erősek és sokfélék, hogy a fejet mindenféle irányba tudják mozgatni, ezért sokféleképpen képes nyakfájás is kialakulni,

A helytelen tartás kétféleképpen okoz nyakfájást:

Nyakfájás a deréktáji izmok miatt

Az egyik ok a derék- és csípőizomzat gyengesége és merevsége. A deréktáji izmok rendkívül összetett rendszert alkotnak, amelynek erősnek és mozgékonynak is kell lennie.

A sok ülés következtében azonban a derék mellső izmai elgyengülnek és bemerevednek. Ez álláskor egy előredöntött helyzetet eredményez, ami miatt az egész felsőtest előredől.

Az előredőlt felsőtest a fej előrebillenését eredményezné. Ez természetesen nem engedhető meg, ezért fejet tartó nyakizmok extra terhelést kapnak, hogy megfelelő helyzetben tartsák a fejet. 

Ez az állandó izomaktivitás az egyik okozója a nyakfájásnak. A másik ok a vállizomzat nem megfelelő működésében rejlik.

Nyakfájás a vállizmok miatt

A vállizmok szoros összeköttetésben állnak a nyakizmokkal. Ezért a vállizomzat rossz működése is oka lehet a nyakfájásnak.

A vállizmok a rossz tartás miatt sokszor előreesnek, ilyenkor a váll olyasmi helyzetbe kerül, mint amikor valaki szégyenében összehúzza magát.  Ilyenkor nyakfájás mellett vállfájdalom is kialakulhat.

Ennek oka sok esetben a hátizmok gyengeségéből adódik, amely szintén a sok ülés és kevés testmozgás következménye.

Az előreesett váll nyakfájást okoz, mivel a hátsó nyakizmoknak extra terhelést ad. A gyenge és merev vállak nem képesek megtartani a fejet, ezért a teher a nyakizmokra hárul, amelyek ezt nem bírják, és kialakul a nyakfájás.

A vállizmok gyengeségét és helytelen tartását gyógytornával sikeresen lehet fejleszteni, ez megszüntetheti a nyakfájást is. 

Nyakfájás egyéb okai

nyakfájás egyéb okai

A korábbiak mellett olyan okai is vannak a nyakfájásnak, amelyeket csak az "egyéb" kategóriába lehetett besorolni

Stressz miatti nyakfájás

A stressz egy népbetegség, ami számos tünetet produkál. Ezek közül is az egyik a nyakfájás.

Hogyan okoz a stressz nyakfájást?

  1. A stressz miatt a szervezet folyamatos készültségben van
  2. A folyamatos készültség miatt az összes izom egy folyamatos feszülésben van.
  3. A folyamatos feszülés mellett a stressz során a nyakat előretoljuk és felhúzzuk a vállakat (felkészülünk a harcra)
  4. Az előretolt nyak és a felhúzott vállak a hátsó és a mélyen levő nyakizmokat rendkívüli módon megterhelik

A nyaki terhelés meg persze minden nap újra és újra visszatér. A fájdalom pedig egyre erősebb. Ez egészen addig zajlik így, amíg szakgyógytornász segítségével meg nem tanulja a nyak és a vállak helyes, stressz- és fájdalommentes tartását. 

Fertőzés miatti nyakfájás

Vannak különböző fertőzések, amelyek a gerincet támadják és nyakfájást okozhatnak. Ezek durva betegségek, amelyek azonban sajnos előfordulhatnak:

  • Csontvelőgyulladás. Ez egy-egy csigolya gyulladását jelenti.
  • Csigolyaközti porckorong-gyulladás. Ez a porckorongok gyulladásos betegsége.
  • Epidurális tályog. Ez egy gennyes gyulladás a gerinccsatornában

A fenti betegségek nagyon ritkák és kórházi kezelési igényelnek. A kezelés utáni rehabilitáció során mozgásszervi szakembereink örömmel állnak rendelkezésére.

Miofascialis fájdalom miatti nyakfájás

Ez egy krónikus (tartós) betegség, ami a trigger pontokból ered. Ezek olyan fájdalmas csomók az izmokban, amelyek folyamatos görcsben vannak és fájdalmat okoznak.

Jellemzően izomfájdalmat tapasztalnak a betegek, elsősorban a nyakon és a háton.

A fájdalmas pontok fájhatnak egyfolytában is, illetve érintésre is.

Miofascialis fájdalom jelentkezhet közvetlenül a nyakban, de a test más részén is úgy, hogy nyakba sugárzó fájdalmat okoz.

Fibromialgia miatti nyakfájás

A fibromialgia egy különleges állapot (nem is igazán betegség), amely testszerte jelentkező, látszólagos ok nélküli fájdalmat jelent. 

Nehéz pontosan leírni, mert a fájdalom érinthet izmokat, szalagokat a test bármely részében - így a nyakon is. Általában a test számos részén egyszerre okoz fájdalmakat.

A fibromialgiáról részletesen ide kattintva olvashat.

Daganat miatti nyakfájás

Rendkívül ritka, hogy valakinek daganat miatt fájjon a nyaka. Ilyenkor a daganat (lehet, hogy rákos, de nem biztos) a nyaki gerincben alakul ki.

Ahogy folyamatosan növekedik, elkezdi megnyomni az idegeket, ami idegi fájdalmak és egyéb nyaki panaszok kialakulásához vezethet.

Csigolyaelcsúszás miatti nyakfájás

Ez a betegség akkor alakul ki, ha egy csigolya rácsúszik az alatta levő csigolyára.

Ennek oka lehet az alul levő csigolya kismértékű törése, túlságosan laza kötőszövetek vagy komoly porckopás is. 

A csigolyaelcsúszás elsődleges kezelését kórházban kell végezni. A kezelés utáni rehabilitációra forduljon bizalommal mozgásszervi szakembereinkhez.

Nyakfájás lelki okai

Bár a modern orvostudomány általában kevéssé hagyatkozik a betegségek lelki okainak kivizsgálására, tény, hogy mint minden testi fájdalomnak, a nyakfájásnak is lehetnek lelki okai.

Amennyiben nyakfájásunk sportsérülés vagy egy rossz alvás miatt alakult ki, aligha beszélhetünk a nyakfájás lelki okairól.

Annál érdekesebb a téma tartós nyakfájás esetében. A tartós nyakfájás hátterében már esetleg lelki okok is megbújhatnak.

Fontos tisztázni, hogy az orvostudományban a tüneteket és azok testi okait kezelik, ezért a lelki okok egyéni problémának számítanak, amelyeket egyedül vagy pszichoterápiás segítséggel szükséges megoldani,

A nyakfájás lelki okait úgy lehet legjobban megérteni, ha megértjük, hogy a nyak testünk azon része, amely fejünket összeköti testünkkel.

Éppen ezért a nyakfájás ennek az összeköttetésnek a megborulását jelentheti. A nyakfájásra ilyen okok lehetnek, ha úgy érezzük "nem tudunk valamit lenyelni". Mivel a torok is a nyakon keresztül fut le, ezért a nyakfájás oka az ilyen jellegű problémákra is visszavezethető lehet.

A másik lelki ok, ami a nyakfájást okozhatja az, hogy fejünk és testünk ellentmondásban van egymással. Ez lehet például az, ha nem tudunk továbblépni, ha nap, mint nap olyan dolgokat teszünk meg, amihez semmi kedvünk, vagy ha olyan terheket cipelünk, amelyeket nehezen viselünk el.

Nyakfájás influenza miatt

Egy-egy fertőzés során normális, ha nyaki merevséget és egy ebből fakadó fájdalmat tapasztal. Ennek oka, hogy általánosságban az influenza miatt izomgörcsök és izomfájdalmak alakulnak ki.

Emellett a nyaki nyirokcsomók is megduzzadhatnak, ami miatt önmagában is fájhat a nyaka.

Az influenza elmúlásával a nyakfájásnak is maradéktalanul el kell múlnia.

Nyakfájás COVID miatt: omikron és a társai

COVID alatt sokaknál jelentkeznek izom- és ízületi fájdalmak - ez tehát arra igaz, amikor még éppen a betegségben szenved. Szerencsére a legtöbb esetben a betegséggel együtt az izomfájdalmak és a nyakfájás is elmúlik.

COVID omikron miatti nyakfájás lehetséges?

Persze, de valószínűleg nem úgy, ahogy gondolja. A vírusnak már számos variánsa van, azonban ezek nem különböznek hatalmas mértékben az alap vírustól:

Hiszen hasonló tüneteket okoznak és a vírus alapvető működése nem változott meg.

Ha pedig hasonló tüneteket okoz, akkor ugyanúgy tud nyakfájást okozni: elsősorban a fertőzés miatti izom- és ízületi fájdalmak által.

Nyakfájás járulékos tünetei

Habár a nyakfájást sokan egyértelű tünetnek tartják, a nyakfájás sokszor más tünetekkel együtt jelentkezik. Ezek a tünetetek sokat segítenek egy orvosnak a nyakfájás okának kitalálásában.

Lássuk most a nyakfájás járulékos tüneteit sorban.

nyakfájás járulékos tünetei

Nem mindegy, hogy a nyakfájás milyen tünetekkel jelentkezik együtt! Ezeket mutatjuk be most

Nyakfájás és szédülés

A szédülés talán a leggyakoribb tünet, ami a nyakfájással együtt jelentkezik.

A szédülés gyakori oka az, ha az agyba nem jut elegendő oxigén. Az oxigénhiány oka lehet például a vér oxigéntelítettségének csökkenése (betegség vagy a levegő oxigéntelítettségének csökkenése). Másik oka lehet, hogy nem jut elegendő vér az agyba, ilyenkor valami megakadályozza az erek megfelelő működését. Ez gyakran a rossz tartás miatt van, néhány esetben és főleg idősebb korban érszűkület miatt.

A szédülés oka sok esetben lehet egyszerűen a rossz és merev nyaktartás, főleg, ha a szédülés nyakfájással együtt jelentkezik. Ezt könnyen ellenőrizhetjük úgy, hogy a szédülés jelentkezésekor pár percig pihentetjük nyakunkat. Ezt a lehető legtöbb izom elernyesztésével, lehetőleg fekve tegyük. Amennyiben ettől a nyakfájás és a szédülés is megszűnik, és felkelés után nem jelentkeznek a panaszok újból, valószínűleg a rossz tartás okozhatta a fájdalmat.

Mindez persze nem kizáró ok, hogy nagyobb a baj. Ha úgy érzi baj van, haladéktalanul forduljon kórházi sürgősségi osztályhoz segítségért! A szívinfarktus tüneteit ide kattintva olvashatja el.

Nyakfájás és fülzúgás

A nyakfájás és fülzúgás kapcsolata hasonlít a nyakfájás és szédülés kapcsolatához.

fülzúgás is tipikusan olyan panasz, amely a fej nem megfelelő vérellátásából fakad.

 Ennek oka nyakfájással párosítva gyakran a nyaki izmok merevsége. A nyakizmok merevsége eredhet

  • rossz tartásból
  • különös fejtartással végzett munkából
  • stresszes életmódból
  • szorongásból
  • genetikai adottságból.

Látható, hogy a nyaki merevségnek sokféle oka lehet. Kellemes és gyakori megoldása a nyakfájásnak a masszázs, a rendszeres keringésjavító edzés és az úszás. 

A nyak keringésének javulása egészségesebb étkezéssel is elérhető. Azok, akik a gyomrot nagyon megterhelő ételeket vagy nagy cukortartalmú ételeket esznek, időnként tapasztalhatnak fülzúgást. Ennek rendszerint ideiglenes vérnyomásváltozás az oka. 

A tartós magas vérnyomásban szenvedők is tapasztalhatnak időnként fülzúgást. Amennyiben ez tartós nyakfájással is párosul, látogassa meg háziorvosát és kérjen kivizsgálást.

A magas vérnyomásról szóló részletes cikkünket ide kattintva olvashatja el.

Nyakfájás és hányinger

A nyakfájással együtt akkor jelentkezhet hányinger, ha a nyakfájás a nyaki gerincből ered. Gyakran nyaki eredetű fejfájás vagy tarkófájás is társul hozzá.

A hányinger oka ilyenkor ugyanaz, mint a fájdalomnak vagy a fejfájásnak: a nyaki izmok görcsössége.

Az izomgörcsök a nyakban megnyomhatják az idegeket és ronthatják a keringést, aminek következtében könnyen kialakulhat a hányinger is. Hányás azonban csak ritkán jelentkezik.

Ha nyakfájásához hányinger is társul, akkor keresse fel mozgásszervi szakembereink egyikét, aki segít megtalálni a panaszok okát és már az első vizsgálaton megkezdi a kezelést.

Figyelem! Hirtelen, látszólagos ok nélkül jelentkező erős nyakfájás és hányinger akár szívroham vagy agyvérzés tünete is lehet. Ilyenkor azonnali sürgősségi ellátásra van szükség. A szívrohamról itt olvashat részletesen, hogy meg tudja különböztetni, hogy mikor nagy a baj.

Nyakfájás és tarkófájás

A nyakfájás és tarkófájás kapcsolata már nem keringési eredetű a legtöbb esetben.

A folyamat általában nyakfájással kezdődik, majd egy bizonyos idő eltelte után jelentkezik a tarkófájás is.

A lehajtott fej gyakran okoz tarkófájást. Ez leginkább a sokat telefonozók körében terjedt el, akik rendkívül sok ideig tartják lehajtva a fejüket, anélkül, hogy észrevennék.

A tarkófájás másik oka az erősen előretolva tartott, úgynevezett zsiráfnyak. Az ilyen nyaktartás rendkívül megterheli a hátsó nyakizmokat. Ez jelentkezik nyakfájás és tarkófájás formájában. 

Tarkófájás ellen a legjobb módszer a nyak hátrahúzása úgy, hogy fej egyenes marad, nem billen hátra. Igyekezzünk "tokásítani", így megfelelő pozícióba helyezhetjük nyakunkat és egykettőre elmúlik a nyakfájás.

Általánosságban a megoldás nem ilyen egyszerű, ugyanis a fájdalom oka a nyaki gerinc instabilitása szokott lenni. Mivel a legtöbb ember nem tudja, hogy mi fán terem a mélynyaki stabilizáció, ezért önállóan a legtöbb ember nem tudja elsajátítani. Rendelőnk gyógytornász szakembereinek és speciális stabilizálást oktató készülékeiknek segítségével egy 6 hetes terápia alatt egy életre megtanulható a nyaki stabilzálás - ettől tartósan elmúlik a nyakfájás.

A tarkófájásról szóló részletes cikkünket ide kattintva olvashatja.

Nyakfájás és fejfájás

A nyakfájás és a fejfájás is kéz a kézben járó tünetek. Sokszor csak az egyik jelentkezik, néha együtt mindketten.

A nyakfájás és a nyak miatti fejfájás okai szintén a rossz tartás és a nyak merevsége.  (Bizonyos esetekben ez lehet akár migrén is)

Mivel a fejben nincsenek fájdalomvezető idegek, ezért nincs, ami fájjon. Ezért a fejfájás okát a fejen kívül kell keresni.

A fejfájást sok esetben okozza vízhiány vagy nem megfelelő táplálékbevitel. Ilyenkor azonban nem párosul hozzá nyakfájás is.

Amennyiben a nyakfájás és a fejfájás együtt jelentkezik, gyanakodjunk izomeredetű problémára. A nyakizmok merevsége, főleg az előretolt fej miatti merevség, gyakran okoz egyszerre nyakfájást és fejfájást. Idősebb kor vagy bizonyos foglalkozások esetén ez jelezhet nyaki meszesedést is. A kezdődő (vagy már kialakult) gerincsérv is könnyen okoz nyakfájást.

Ha a fájdalom egyszeri, dőljünk le egy pár percre kényelmesen és pihentessük nyakunkat, esetleg szedjünk be valamilyen fájdalomcsillapítót.

Ha fájdalom tartós, több hete tart és nem múlik el, keressen fel fejfájásszakértő fájdalomterapeuta szakorvost, aki kivizsgálja a problémát.

A gyakori fejfájás elleni otthoni kezelési módjainkat ide kattintva találja meg.

Hát- és nyakfájás

A hátfájással együtt jelentkező nyakfájásnak számos oka lehet. Ez azért van így, mert máig nem egyértelmű, hogy a pontosan a nyak vagy a hát melyik része okozza a különböző felső háti vagy nyaki panaszokat. 

A tisztánlátást nehezíti az, hogy a háti panaszok sugározhatnak a nyakba - és fordítva.

Éppen ezért az alábbi okok mind jelen lehetnek, ha egyszerre jelentkezik a két panasz:

  • Túlhasználat. Például egyszeri munka vagy edzés következtében (gyakran ilyen a költözködés vagy szobafestés)
  • Rossz használat. Ez általában egy rosszul berögzült (nem tudatos) mozgásmintát jelent. Ilyenkor a mozgásminta szakgyógytornász általi kivizsgálásáig és kezeléséig nem érdemes számítani tartós javulásra.
  • Emelés. Egy nehéz tárgy egyszeri vagy egy könnyebb tárgy rendszeres emelgetése könnyen okoz egyszerre fájdalmat a felső háton és a nyakban. Ennek oka, hogy a gerinc felső része, a lapockák és a vállöv a legtöbb embernél alulfejlett, mivel a modern életben ezeket az izmokat alig kell használni. A sok fej feletti mozgás, mászás és helyes technikával végzett stabilizáló gyógytorna, ami meg tudja oldani ezeket a panaszokat.
  • Sérülés. Egy baleset vagy sportsérülés miatt a nyak és a hát általában olyankor szokott fájni, ha valamilyen csonttörés jelentkezik a régióban. Ez szinte minden esetben bordatörést jelent. A bordatörés rossz tulajdonsága, hogy sokan nem veszik észre, mivel olyan jelentős fájdalmakat nem okoz. Sajátos tünete, hogy levegővétel során fájdalmas (ez a legtöbb másfajta sérülésre nem igaz). Mivel nem könnyű megállapítani, hogy egy sérülés vagy baleset után pontosan hol van a probléma, ezért friss sérüléssel forduljon sürgősségi osztályra. Ha ez már megvolt vagy már legalább 3 nap eltelt a baleset óta, akkor mozgásszervi szakorvos egy kivizsgálás során is segíthet megállapítani, hogy pontosan mi állhat a panaszok hátterében.

Nyakfájás és torokfájás

A torokfájás és a nyakfájás általában egyféleképpen van kapcsolatban: ha valamilyen felsőlégúti fertőzése van.

Ilyen fertőzés lehet:

  • influenza
  • COVID
  • nátha
  • torokgyulladás

A torokban ilyenkor megtelepednek a vírusok vagy baktériumok, elkezdenek szaporodni és egy torokfájással együtt jelentkező gyulladás alakul ki a területen. Ezt gyakran hőemelkedés vagy láz kíséri.

A nyakfájás ilyenkor úgy szokott a képbe jönni, hogy:

  • egyrészt a gyulladás miatt merevebbek az izmok a szokásosnál
  • másrészt a nyakban megduzzadnak a nyirokcsomók, amelyek általános nyakfájást okozhatnak
  • harmadrészt láz esetén gyakran jelentkezik izom- vagy ízületi fájdalom a nyakban

Nyakfájás kivizsgálása

A nyakfájás kivizsgálását elsősorban mozgásszervi szakorvos kell, hogy végezze. Abban az esetben, ha háziorvos vagy más mozgásszervi szakorvos megállapította a probléma okát, olyankor egyből fordulhat gyógytornász és manuálterapeuta szakembereinkhez.

Fontos, hogy a megfelelő kivizsgálási lépésekről már a vizsgálat előtt tájékozódjon, így Ön is oldottabban és magabiztosabban jöhet majd el a vizitre.

A nyakfájás mozgásszervi szakorvos általi kivizsgálási lépései az alábbiak (a gyógytorna vizsgálatot a "nyakfájás gyógytorna kezelése" részben részletezzük):

nyakfájás kivizsgálása

A nyakfájás pontos kivizsgálási lépéseit ezen a képen tekintheti át

Szóbeli vizsgálat

Minden egyes orvosi vizsgálat szóbeli vizsgálattal kezdődik. De nem mindegy, hogy milyennel!

Rendelőnk szakorvosai különösen nagy figyelmet fordítanak a szóbeli vizsgálatra, mivel legtöbbször a rohanó orvosok itt vétenek hibákat azzal, hogy elsietik ezt a lépést.

A szóbeli vizsgálat az alábbiak miatt különösen fontos:

  • Általános áttekintést ad. Sok szakorvos hajlamos csak saját területére fókuszálni, így esetleg figyelmen kívül hagy fontos általános panaszokat. Ezért rendelőnk szakorvosai minden esetben alapos általános vizsgálatot végeznek, amiből kiderül, ha valamilyen egész szervezetet érintő betegség miatt valószínű, hogy fáj a nyaka.
  • Panaszok részletes elmesélése. Célzott kérdések segítségével az orvos felméri az egészségi állapotát. Ezen kérdések egy része az általános állapotára és életmódjára vonatkozik. A kérdések másik része a jelenlegi panaszokra koncentrál. Jellemzően az általánostól halad az orvos a kérdésekkel.

A szóbeli kérdések és válaszok alapján az orvosban kialakul egy kép arról, milyen milyen betegségek állhatnak a panasz hátterében. Ezeket a sejtéseket igyekszik majd igazolni vagy cáfolni a további vizsgálati lépések során.

Leletáttekintés (ha vannak)

Még mielőtt rátérne a testi vizsgálatra, az orvos áttekinti a panasz szempontjából fontosnak tartott korábbi leleteket. Lehetséges, hogy nem állnak rendelkezésre lehetek az adott panaszzal. Ez nem gond, ilyenkor a szakorvos elsőként fog véleményt mondani problémájáról.

A leletáttekintés során különösen fontos lehet:

  • korábbi leletek a panasszal. Ha az adott problémával volt már háziorvosnál vagy más szakorvosnál, az ott készült leletek fontosak lehetnek.
  • laborvizsgálati eredmények. 6 hónapon belüli laboreredmények sokat elárulnak az állapotáról, ezért érdemes elhozni őket a vizsgálatra. Általában a nagyrutin vizsgálat elengedő. Erről bővebben a vérvételről szóló cikkünkben olvashat.
  • képalkotó eredmények. A képalkotó vizsgálatok (CT, MR, röntgen, ultrahang) segíthetnek megmutatni az orvosnak a nyak belső szerkezetét. Fontos, hogy az orvos nem a nyers felvételt nézi meg a CD-ről, hanem az arról készült radiológiai szakorvosi leletet.

FIGYELEM: szakorvosaink az Ön beleegyezésével az EESZT internetes rendszerben is meg tudják nézni orvosi dokumentációját.

Testi vizsgálat

A testi vizsgálat során a mozgásszervi szakorvos két dolgot vizsgál:

  • Általános vizsgálat. Ennek során az orvos próbálja megállapítani, hogy a nyakfájást esetleg valamilyen egész testet érintő probléma (pl. immunrendszeri zavar) okozza. Ezért nem csak a panaszos nyakat és vállat, hanem az egész testet szemügyre veszi. Különösen fontosak az ízületek, a testtartás és a bőrfelület.
  • Nyakvizsgálat. A speciális nyakvizsgálat lényege, hogy alaposan megvizsgálja a szakorvos a nyak működését és jellegét. Ennek során meg tudja állapítani az izommerevséget, az esetleges látható sérüléseket és az érintésre való érzékenységet.

Mozgástesztek

A testi vizsgálattal szoros összefüggésben a szakorvos mozgásteszteket is végez. Ezeknek két fajtája van:

  • Passzív mozgásteszt. A passzív mozgásteszt során a szakorvos saját kezével mozgatja a nyakát minden mozgásirányba, az Ön beavatkozása nélkül. Ilyenkor lazán kell tartani a nyakat és hagyni, hogy az orvos mozgassa. Azonnal jelezze, ha fájdalmat érez - ez egyrészt fontos információ az állapotfelmérésben, másrészt a vizsgálatnak alapvetően nem szabad fájnia.
  • Aktív mozgásteszt. Aktív mozgásteszt során az orvos mutat vagy mond Önnek egy mozdulatot (pl. előre bólintás), amit Önnek utánoznia kell. Az orvos ilyenkor megfigyeli a mozgásterjedelmet, illetve jelzést kér arról, hogy mikor érez fájdalmat.

Mire idáig eljut a kivizsgálással, a szakorvos számos esetben pontosan tudja, hogy mi okozza a problémát. Vannak viszont olyan betegségek és állapotok, amelyek esetében nem elegendő csupán az orvosi vélemény, hanem azt képalkotó vizsgálatokkal kell igazolni. Ezekről szól a következő rész.

Képalkotó vizsgálat

A képalkotó vizsgálatokra a szakorvosi vizsgálat után van szükség. Sokan kérdezik, hogy az orvosi vizsgálat előtt csináltasson-e röngtent vagy MR-t? A válasz: NE. Ugyanis az esetek nagyobb részében nincs szükség képalkotó vizsgálatra a megfelelő diagnózishoz. Amikor pedig szükség van rá, akkor sem mindegy, hogy milyenre. A pontos diagnosztikai vizsgálati fajta csak a szakorvosi vizsgálat során derül ki, ha egyáltalán szükség van rá.

De ne aggódjon: a kezelést az orvos akkor is meg tudja kezdeni, ha a vizsgálat során kiderül, hogy képalkotóra vizsgálatra is szükség lesz.

Nézzük a lehetséges képalkotó vizsgálatokat!

Röntgen

A röntgen a legrégebbi képalkotó vizsgálati fajta. Ilyenkor röntgensugárzással áthatolnak testen. A sugárzást a csontok felfogják, így azok szépen kirajzolódnak a képen. A csontelváltozásokat és töréseket szinte kivétel nélkül mindig röntgennel állapítják meg.

Ultrahang

Az ultrahang nagy előnye, hogy élőképet vizsgál. Emellett fontos, hogy elsősorban lágyrészek (izmok, szalagok, inak) és belső szervek vizsgálatára használják.

Emellett a csontfelszínek és ízületi felszínek vizsgálatára is kiválóan alkalmas.

Rendelőnkben egyes komolyabb injekciós beavatkozásokhoz segédeszközként is ultrahangot használunk.

MR-vizsgálat

Az MR-vizsgálat mágneses tér segítségével alkot képet a testről. Nagy előnye, hogy metszeti képek összességéből rétegesen látszik rajta a vizsgált testrész. Ez azért jó, mert így szinte háromdimenziósan lehet megvizsgálni az adott testrészt, ezért pontosabb képet lehet róla kapni.

Hátránya, hogy viszonylag drága és kellemetlen a vizsgálat, mivel egy zárt csőben kell tartózkodni, akár 30 percig. Ez különösen komolyabb betegségben szenvedő páciensek esetében nem mindig megvalósítható.

CT

A CT vizsgálat szintén röntgensugárzást használ annak érdekében, hogy feltérképezze a test egyes részeit. Ilynekor azonban körbeforog egy röntgengép, így 360 fokos képet készít a testről. Ezt számítógép dolgozza fel úgy, hogy háromdimenziós képen lehessen vizsgálni az adott testrészt.

Hátránya, hogy jelentős sugárterheléssel jár, ezért csak indokolt esetben lehet elvégezni.

Laborvizsgálat

Laborvizsgálat során legtöbbször vér (ritkábban vizelet, széklet és más testfolyadékok) vizsgálatával állapítnak meg laboratóriumban egyes anyagok szintjeit a testben.

Az elképzelhető laborvizsgálatok fajtáinak listáját és a vizsgálat bemutatását ide kattintva olvashatja el.

Nyakfájás kezelése

A nyakfájás sokféle okból jelentkezhet. Ennek megfelelően nem csak egyetlen ellenszer van nyakfájásra.

A kezelést alapvetően három részre lehet osztani:

  • Otthoni kezelés
  • Orvosi kezelés
  • Gyógytorna kezelés

Ezeket mutatjuk be sorban.

Nyakfájás kezelése otthon

Nyakfájás otthoni kezelési tippek

Elsőként a legtöbb betegséget érdemes megpróbálni otthon kezelni.

Mivel rengetegen kérdezték, hogy mi a leghatékonyabb módja a nyakfájás otthoni kezelésének, ezért összeállítottunk egy 7 módszerből álló riportot, amellyel – ha ez lehetséges – otthon is megszüntetheti nyakfájását.

Nyakfájás orvosi kezelése

Nyakfájásunkkal akkor érdemes orvoshoz fordulni, ha 

  • tartós (3 hónapnál régebbi) a fájdalom
  • sérülés vagy betegség miatt komoly okra gyanakodunk
  • zsibbadást, érzéskiesést érzünk nyakunkban, vállunkban vagy karjainkban
  • erős szedüléssel jár a nyakfájás

A test általában jelzi, hogy nagyobb gond van - ilyenkor kell az orvos. De milyen? Lássuk:

A nyakfájásunkkal felkereshetjük háziorvosunkat vagy reumatológus, neurológus vagy fájdalomterapeuta szakorvost, valamint ortopéd szakorvost is. Mindhárom szakorvosi ág tisztában van a többi ág terápiás módszereivel, ezért bátran választhatjuk bármelyik szakágat nyakfájás esetén. Ha nem tud dönteni, először háziorvosához látogasson el.

  • Reumatológiai szakrendelés keretein belül a nyakfájás belgyógyászati eredetét és az izomegyensúly felbomlását vizsgálják elsődlegesen. Számos esetben reumatológiai szakrendelés alatt kineziológiai tapaszos, manuálterápiás vagy fizikoterápiás fájdalomcsillapítást is kaphatunk
  • Neurológiai és fájdalomterápiai szakrendelés keretében elsősorban a nyakfájás idegi eredetét vizsgálják. Zsibbadás, érzékkiesés esetén ide vezessen utunk. A terápiás módszert a vizsgálat eredményétől függően választja meg a szakorvos, ez előre nem megállapítható.
  • Enyhe nyakfájás esetében fordulhat gyógytornászhoz vagy gyógymasszőrhöz is. Előbbi  a tartáshiba okozta nyakfájás, utóbbi az izommerevség okozta nyakfájás kiküszöbölésében segít. Figyeljen azonban arra, hogy a probléma okát kizárólag orvos állapíthatja meg, ahogy a felelősséget a kezeléséért is csak ő vállalja!

Nézzük meg most az orvosi kezelési módszereket:

Nyakfájás fájdalomcsillapítók

Nyakfájás ellen sokféle gyógyszer kapható, akár vény nélkül is a patikákban. 

A nyakfájás elleni gyógyszerek fájdalomcsillapítók. Ezek leggyakrabban ibuprofen tartalmúak, az ennél erősebbek sokszor vénykötelesek. Ha nyakfájásával orvoshoz fordul, előfordulhat, hogy felír egy erősebb fájdalomcsillapítót is.

Izommerevség is okozhatja a nyakfájást, erre a fájdalomcsillapítók nem javasoltak, mivel a fájdalomcsillapító hatásának elmúlásával újra jelentkezni fog a fájdalom. Izommerevségre jó lehet magnéziumot és B6 vitamint fogyasztani, amelyek javítják az izmok működését.

Fájdalomcsillapítókat akkor éri meg használni nyakfájás esetén, ha a fájdalom nagyon erős vagy tudjuk, hogy a fájdalom egyszeri, csak rövid ideig fog tartani.

Tartós nyakfájás esetén kérjük ki fájdalomterapeuta szakorvos véleményét, mivel  a fájdalomcsillapítók huzamosabb ideig való szedése veseelégtelenséget és egyéb mellékhatásokat okozhat.

A vény nélkül vagy vénnyel alkalmazható fájdalomcsillapítók teljes listáját (58 féle gyógyszer) az alábbi gombra kattintva olvashatja el:

Nyakfájás injekció

A nyakfájás számos esetben olyan súlyos, hogy komoly fájdalmakat okoz. Ez azt jelentheti, hogy:

  • a nyakat nem tudja a normális élethez szükséges mértékben mozgatni VAGY
  • éjszaka is úgy fáj, hogy nem tud aludni VAGY
  • nem tud dolgozni a fájdalom miatt

Ebben az esetben a mozgásszervi orvos gyors és hatékony injekciós kezelést alkalmazhat a fájdalom enyhítésére.

A gyors enyhülést hozó injekciós módszerek bemutatását a gombra kattintva olvashatja el:

Nyakfájás egyéb gyógyszerek

A leggyakoribb esetben a nyakfájást nem valamilyen egész testet érintő betegség okozza. Éppen ezért fájdalom- és gyulladáscsökkentőn kívül más gyógyszert ritkán kell alkalmazni a kezelésére.

Előfordulnak azonban olyan esetek, amikor a nyakfájást nem mozgásszervi probléma okozza. Ilyen lehet:

  • szív- és érrendszeri betegség. Ezeket a gyógyszereket kardiológus (szív) vagy angiológus (érrendszer) írja fel.
  • légúti betegség. Ezekre a gyógyszereket tüdőgyógyász szakorvos írja elő.
  • fül-orr-gégészeti betegség. Erre a gyógyszert fül-orr-gégész írhatja elő.
  • daganatos betegség. A kivizsgálást ilyenkor onkológus szakorvos végzi.

A gyakorlatban, ha a mozgásszervi magánrendelésen kiderül, hogy nem kizárólag mozgásszervi eredetű a betegség, akkor az orvos leggyakrabban a háziorvos felkeresését javasolja, akinek konkrét javaslatot ír arra vonatkozóan, hogy hogyan javasolja a további kivizsgálást és kezelést a különböző orvosi szakterületeken. Ilyenkor Önnek csak háziorvosához kell elmennie, aki saját tapasztalata és szakorvosunk javaslata alapján tovább folytatja a nem-mozgásszervi kezelést.

Nyakfájás gyógytorna kezelése

A nyakfájás gyógytorna kezelésére akkor van szükség, ha valamilyen mozgásszervi oka van a panaszoknak. Ezek az okok lehetnek:

  • degeneratív betegség. Ez azt jelenti, hogy a nyaki porcok vagy csontok elkoptak és ezért okoznak fájdalmat. Ilyenkor a gyógytorna célja, hogy megtanítsa a kopásálló izmoknak átvenni a terhelést.
  • instabilitás. Ilyenkor a nyak nem kellően stabil vagy tartáshiba miatt rosszul áll vagy helytelenül mozog. Ilyenkor a berögzült mozgást újra kell tanulni gyógytornász segítségével. Ezt sajnos nem lehet online videókból megtenni, mivel szakembernek kell megéreztetnie egy teljesen új mozgást: sokaknak ez olyan, mintha egy kisgyermek tanulna járni.
  • baleset vagy sérülés. Ilyenkor csont, izom, szalag vagy lágyrész sérül, amit a megfelelő tornával kell gyógyítani azért, hogy helyesen gyógyuljanak meg.
  • műtét. Mind nyaki műtét előtt, mind utána szükség van megfelelő gyógytorna (p)rehabilitációs kezelésre. A megelőző és a műtét utáni torna nagyban hozzájárul a műtéti sikerességhez - és fordítva: elhagyása a műtét sikertelenségét okozhatja

A nyaki gyógytorna kezelési módszerekről teljes részletességben az alábbi gombra kattintva olvashat:

Nyakfájás szakemberek

Nyakfájás időpontfoglalás

Első állapotfelmérésre, azonnali fájdalomcsillapításra és gyulladáscsökkentésre válassza Fájdalomterápia vagy Reumatológia szakorvosi vizsgálat szolgáltatásunkat.

Kivizsgálás utáni tartós kezeléshez válassza Egyéni gyógytorna szolgáltatásunkat.

IDŐPONTFOGLALÁS


A megjelenő oldalon válassza ki az Önnek megfelelő időpontot
amely során teljes kivizsgálást és kezelést kaphat.

Nyakfájás kapcsolódó cikkek

Nyakfájás kezelés vélemények

A nyakfájás kezeléséről szóló páciensvéleményeket az alábbiakban olvashatja:

Kedves, megértő, rugalmas. Tökéletesen tájékoztat és nagyon körültekintő.

profile-pic
Angéla

A doktornő figyelmesen meghallgatott, alaposan elemezte a problémát, kivizsgálta a laikus ember számára érthetetlen összefüggéseket is (tehát a teljes testet). Egy konkrét problémával mentem, mégis teljes diagnózist kaptam a testemről. A közös munka még csak most kezdődik, hogy meg is oldódjon a probléma, de annak ellenére, hogy sok orvosban kellett csalódnom, most újra tudok reménykedni. Az eddigi orvosokat nem érdekelte a problémám, csak hatástalan termékeket, szolgáltatásokat adtak el.

profile-pic
Vendég

Szaktudása egyértelmű, kitűnő kezelés

profile-pic
Gáspár Aladár

Nagyon kedves,figyelmes,nagyon jól éreztem magam nála! Sokkal többet nyújtott,mint amennyit vártam, mindenre kiváncsi volt és segíteni akart! Nagyon jól esett a törődése! Úgy jöttem ki, hogy lehet még fizikailag nem, de úgy éreztem, meggyógyultam! Nagyon köszönöm neki!

profile-pic
Teodóra

Hozzáértő alapos kivizsgálásban, kezelésben volt részem.

profile-pic
Anna

kezeles elott a vallam alig tudtam mozgatni. jelentem, ujra mozog

profile-pic
Toreki Gabor

Őszintén megmondta, hogy nem ő fog tudni segíteni és megmondta azt is hogy ki fog.

profile-pic
Ákos

Figyelmes, alapos kikérdezés után korrekt tájékoztatást, részletes útmutatást kaptam a várható eljárásról, a kezelés menetéről. Mindez kedves hangnemben átadva. Sajnos az én hibámból csak mobiltelefonon keresztül tudtam kommunikálni, amellyel a kamerán történő vizsgálandó testrész (kezem) nehezen volt látható...nem jó felbontásban.

profile-pic
Siklósiné Földvári Gabriella

Kedvesseg, figyelmesseg, torodnek a pacienssel.

profile-pic
Krisztián

Puskás Réka drnő ugyanolyan odaadó, a betegre maximálisan és komplexen odafigyelő volt, mint jó 10 évvel ezelőtt, amikor huzamos ideig kezelt engem. Röviden: csodálatos ember és orvos! Örülök, hogy megtaláltam!

profile-pic
Jánosné

Szeretek hozzá járni gyógytornára, hozzáértése, szakértelme minden alkalom után érezhető pozitív változást eredményez.

profile-pic
Sárkány Edit

Nem ért meglepetés, mert a legjobbra számítottam és azt meg is kaptam, szaktudásban kedvességben egyaránt.

profile-pic
dr. Toldi Annamária

A maximális segítőkészség, és az ehhez szükséges találékonyság

profile-pic
Bence

Ilyen kedves segítőkész hozzáálláshoz még nem találkoztam

profile-pic
Brigitta

Alapos vizsgálat, tökéletes ellátás,emberbaráti szolgáltatás,nedvesség.. és sorolhatnám. Köszönöm!

profile-pic
Ernőné

Jófej is volt, nem csak profi.

profile-pic
Ágota

Alapos volt, kedves, figyelmes, lelkiismeretes, rugalmas. Mindent türelmesen elmagyarázott. És nagyon korrekt volt, mert egy speciális problémámra inkább egy specialistát ajánlott maga helyett.

profile-pic
K. Mariann

közvetlenség és teljeskörű tájékoztatás

profile-pic
Tamás

A doktornő alapos vizsgálatával nagyon elégedett vagyok. Maximális segítséget nyújtott a további vizsgálatok illetve kezelések elvégzéséhez. Külön köszönet érte!

profile-pic
Julianna

Nagyon elégedett voltam. Puskás doktornő alapos kikérdezés után, átfogó vizsgálatot tartott. Szakmai felkészültségét, udvariasságát kiválónak tartom..... A rendelő tisztasága és ott dolgozók munkája kifogástalan.

profile-pic
Fazekas Ica

A doktornő nagyon közvetlen, szakszerű, természetes, megfelelő időt szánt a kezelésre

profile-pic
Róbert

Időt és figyelmet szánt rám, mindenre kiterjedt a vizsgálat, szakmailag nagyon felkészült. Köszönöm!

profile-pic
Péter

Profizmus és alaposság, emellett kedves közvetlen hozzáállás.

profile-pic
Klára

A Főorvos asszony egy tünemény , kedves, nagy tudású igazi orvos !

profile-pic
Gyula

Nagyon kedves volt a gyógytornász, és sokat segített:)

profile-pic
Buzási-Illés Éva

A Dr orvosilag maximálisan biztosított szakmai rátermettségéről. Precíz pontos. Diagnózis azonnal felállítva . Terápia már aznap elkezdődött. Maximális bizalom a Dr felé. Rendelő tiszta barátságos. Recepciós hölgyek kedvesek segítőkészek. A honlap szenzációs mindenre kiterjed. Csak ajánlani tudom a rendelőt

profile-pic
Beáta Soós

Figyelmes, emberséges, mindenkinek csak ajánlani tudom

profile-pic
Gyenis Róbert

Derékfájással fordultam a Doktor úrhoz, a kezelések alkalmával egyre csökken a fájdalmam

profile-pic
Bede Antal

Az injekciótól amit kaptam végre ki tudtam egyenesíteni a derekam

profile-pic
József

10 csillagot adnék, ha lehetne, az egyik legszakszerűbb és felkészültebb szakrendelés amivel eddig találkoztam

profile-pic
Hodossy Balázs

Nagyon jó gyógytornász, a kezelés hatásos, érezhető.

profile-pic
Rita

Késő délután kaptam hozzá időpontot, és biztos fáradt volt már az egész napos munka után, mégis figyelmes volt velem. Hozzáértően és alaposan látta el a munkáját.

profile-pic
Valéria

Dr.Berky Zsoltnál jártam. Határozott, felkészült nagyon jó orvos.Türelmesen végig hallgatott, megvizsgált, több kezelési módot javasolt.

profile-pic
Tóth Ágnes

Dr.nő közvetlensége, kedvessége, bármit meg lehet vele beszélni. Türelmesen kezel. Érezni, hogy a beteg az első.

profile-pic
Éva

Nagyon figyelmes ellátást kaptam, és gyorsan igénybe tudtam venni az ellátást!

profile-pic
Helga

Kedves, alapos, preciz volt a doktorno, probalt reszletesen elmagyarazni mindent es segiteni a fajdalmam enyhitesen. Ugy alakult a kisbabamat is vinnem kellett es teljes mertekben megertette, segitett vele.

profile-pic
Petra

Maximális szakmai hozzáértést tapasztaltam! Kellő tájékoztatás kaptam

profile-pic
Mariann

A doktornő nagyon kedves és alapos volt, mint mindig.

profile-pic
Katalin Fejér

Kellemes környezetben szívélyes fogadtatás. Nagy szakértelemmel végzett kivizsgálás, s kezelés. Köszönöm.

profile-pic
Matejcsik Ferenc

A kezelés után fájdalom nélkül tudtam hazasétálni, 5 percre lakom a rendelőtől. Az előírt gyógyszerek szedése mellett szinte teljesen panaszmentes vagyok.

profile-pic
Ernőné

Nagyon alapos kivizsgálást, kezelést kaptam dr. Puskás Réka doktornőtől, bízom benne, hogy eredménye lesz.

profile-pic
Obermayer Éva

Az egyébként nem egyszerű, összetett problémám valóban érdekelte a kezelő orvost, és mindent megtett a gyogyulásért.

profile-pic
Vendég

Egyre kevésbé érzem a vállfájdalmam, a tornának köszönhetően kezdenek elmúlni a panaszaim

profile-pic
Gábor

Kedves és figyelmes, mindig tudja, hogy milyen gyakorlatot kell adnia, ami nem túl sok és nem is kevés.

profile-pic
László

Puskás Doktornő vizsgált meg. Minden nagyon gördölékeny volt, és a végén meg tudta mondani mi a probléma és mi ennek a megoldása. Szívesen ajánlom majd mast is hozzá. 👍

profile-pic
Liz Frommer

Nagyon figyelmes, pontos , hozzáértő a Doktornő. Mindent alaposan kivizsgált.Csak ajánlanám másoknak is!

profile-pic
Nóra

Nagyon kedvesek voltak! Csak ajánlani tudom a “Sellő”-ket! 😀❤️ Kulturált , tiszta, emberközpontú ...👍

profile-pic
Árkosi Annamária

Nagyon lelkiismeretesen kezelt, figyelmes és kedves szakembert ismertem meg személyében. Azt is köszönöm, hogy elvállalt mikor nem a megfelelő időpontban jelentem meg. Jó légkört teremt az egész csapat.

profile-pic
Kaposvári Mari

Már az első kezelés végén,örömmel tapasztaltam az eredményt.

profile-pic
Boglárka

Puskás doktornő szakértelme, és gyakorlata kiváló, kedves, határozott, és mindent röviden érthetően megbeszél. Kiváló orvos.

profile-pic
Ferenc

Komoly sportsérüléssel kerültem hozzá és a kezelés végéré már újra versenyre készülhetek. Köszönöm!

profile-pic
Márton

Lelkiismeretes, együttérző, segítőkész. Sok hasznos tanácsot kaptam tőle, és még a tornát is megszerettette.

profile-pic
Krisztina

Profin, korrekt áron, kedvesen és gyorsan segítettek mindig, nagyon kényelmes és rugalmas az online időpontfoglalás. Hátproblémákkal jelentkeztem, és az első olyan hely volt, amelyik végre nemcsak a tüneteket kezelte, hanem a kiváltó okokkal is foglalkozott. Közben ráadásul egy bokasérülésem is lett, de minden probléma nélkül foglalkoztak azzal is ugyanannak a kezelésnek a keretein belül.

profile-pic
Kántor Barnabás

Szakkszerű, korrekt kezelésben és empatikus, humánus hozzáálásban volt részem, köszönet érte.

profile-pic
Csáti Ferenc

A Doktor úr pontos volt és szinte fájdalommentes injekciót adott, ami hazaérve használt is.

profile-pic
Almási Ottó

Kár, hogy csak öt csillagot lehet adni.
**********

profile-pic
Tibor

Szakmailag és embeerileg is kiváló.

profile-pic
Ferencné

Vègtelenül kedves, figyelmes, egyszerűen remek szakember!

profile-pic
Kinga

Mindenkinek szívből ajánlom! 3 éves herce-hurca után végre tudom, hogy mi a bajom! Emellett elszomorít a tudat, hogy "orvosok" hada eddig nem jött rá. Ha előbb jövök ide, sokkal kevesebb szenvedésnek lett volna részem.

profile-pic
Hajoka Gabriella

A doktornő szakértelme , hozzáértése. Az időt nemsajnálva foglalkozott a problémámmal, minden apró részletre odafigyelt.

profile-pic
Emőke

Az első vizsgálat után a kezelési terv megbeszélése, majd a kezelés alatt is a kórelőzmény átbeszélése igazán kellemes beszélhetés során történt meg.

profile-pic
Katalin

Megnyerő személyisége és szakmai felkészültsége lenyűgözött

profile-pic
Róbert

Lelkiismeretesen elmagyarázta a probléma kiváltó okait, figyelmesen meghallgata a korábbi panaszokat, azok orvoslását illetve az azokra tett kísérleteket. Alaposnak és körültekintőnek tűnt.

profile-pic
Molnár Kálmán

Nagyon ért a szakmához

profile-pic
Honti Ottóné

Rendkívül alapos, felkészült orvos. Örülök, hogy eljutottam hozzá. Köszönöm.

profile-pic
Zsuzsanna

A doktor úr nagyon felkészült. Részletesen választ kaptam mindenre... Remélem hogy rövid időn belül azt is mondhatom, hogy nem csak gyors fájdalomcsillapítast kaptam, hanem hosszú távra tünetmentes leszek, de ez rajtam is múlik... Első kezelés után azt mondom maximálisan ajánlom...

profile-pic
Minksz Zsolt

A doktor Úr. Kimagasló türelemmel. Kivételes tudásával diagnosztizálta a fájdalom okát. Rövidtávú beavatkozást tett. Valamint gyógyszeres kezelést javasolt. Semmi "menjek gyógytornára majd elmúlik", sem más javaslat.

profile-pic
Bekő Ferenc

Pozitivitás, körültekintés, és minden apró zizzenésemre odafigyelt :)

profile-pic
Judit

Szemmelláthatólag nagytudású, közvetlen, de határozott hölgy, aki kíválóan megtalálja a hangot a beteggel. Az asszisztense is nagyon kedves.

profile-pic
István

Térd műtét utáni gyógytornában ő segített, nagyon jól haladtunk, most fájdalommentesen sportolok

profile-pic
Magdolna

Azonnal sokkal jobban éreztem magam a kezelés után! Két nappal a kezelés után tudtam futni (amit addig nem)!

profile-pic
Vera

Nagyon alapos kivizsgálás, emberséges hozzáállás. A doktor úr türelmesen és részletesen tájékoztatott.

profile-pic
Noémi

Nagyon kedves, precíz doktornő, mindenre kiterjedő figyelemmel. Nincsenek plusz költségek fájdalomcsillapító injekció esetén sem.

profile-pic
Krisztián

Tetszett, hogy nagyon odafigyeltek a vírus kapcsán a fertőtlenítésre. Gyorsak, pontosak és kedvesek voltak! :) Köszönöm.

profile-pic
Tőzsér Ákos

Nagyon kedvesek minden rendben volt

profile-pic
Polz Gabriella

Szuper gyógytornász. Fiatal, lendületes, humoros. A szintemhez kèpest folyamatosan nehezebb órákat tartott, de ahelyett, hogy megutáltam volna a nehèz gyakorlatokat, motivált, hogy hogyan legyek jobb mindig. Bátran ajánlom mindenkinek, nagyon jó szakember!

profile-pic
Pál Dóra

A Doktornő profizmusa, hozzáértése, kedvessége, türelme. Már ajánlottam is, és a jövőben is ezt teszem! :) Nagyon meg voltam elégedve.

profile-pic
Krisztina

A doktornő teljeskörű magyarázatot adott a vizsgálat során. Szakmai hozzáértése kiemelkedő, csak ajánlani tudom.

profile-pic
Kata

A doktornő komplexen és maximálisan odafigyel a beteg életére, mindarra, ami befolyásolhatja a gyógyulását. Ezzel pedig napjainkban meglehetősen ritkán találkozhatunk.

profile-pic
Jánosné

Nagyon szimpatikus doktornő, szakmailag nagyon felkészült, alapos. Csak jót tudok róla mondani. Annyi időt szán rám, amennyit a probléma igényel. Nagyon sokat segített!

profile-pic
Csilla

A Doktornő türelmes és körültekintő volt, mindent érthetően elmagyarázott.

profile-pic
Safranek Zita

Gyors, szakszerű, barátságos, emberközpontú

profile-pic
Zoltán

A doktornő folyamatosan figyelte minden reakciómat, rezdülésemet a vizsgálat során. Motiváltnak tűnt a munkavégzés alatt és látszott rajta, hogy segíteni szeretné gyógyulásomat.

profile-pic
Eszter

Nagy odafigyeléssel derítette fel, hogy mi okozhatja a panaszomat. Nagyon kedvesen, türelmesen és érthetően mondta el, hogy mit vizsgál és milyen következtetéseket vont le és hogy mik a teendők.

profile-pic
Antalné

Alapos, korrekt, emberközpontú szakember.

profile-pic
Klára Szekrényesné Tahy

A doktornő nagyon alapos és kedves. Óvatosan, a betegre abszolút odafigyelve keresi meg a panasz okát. Részletesen elmondja mit kell tenni a gyógyulásért. Több év után kerestem fel a doktornőt, mert újra reumatológiai problémám adódott, és ismét nagyon jó választás volt!

profile-pic
Szilvia

Dr Puskás Réka nagyon alapos és mindig tökéletesen segít. Emellett kedves és őszinte a személyisége. Csak ajánlani tudom

profile-pic
Harmath Nóra

Köszönöm szépen a gyors és hatékony segítséget!

profile-pic
Kollár Tünde

Gyógytornásznál jártam. Rendkívül felkészült, tapasztalt. Alapos vizsgálat után, szakszerű gyógytorna. Csak ajánlani tudom!

profile-pic
Papp Róbert

Felkészült, kedves , odaadó és tényleg nagyon segítőkész! Jó lenne, ha mindenki , minden specialista így értené a dolgát! Köszönöm!!! Csak ajánlani tudom mindenkinek!!

profile-pic
Márton Anna

a nyugodt és közvetlen hangvétel, alapos, kedves, szakértő, segítőkész....++++

profile-pic
Krisztina

Tökéletes ellátásban volt részem! A főorvos úr szakmai tudása lenyűgöző! A betegeket megnyugtatja az irántuk megnyilvánuló empátiája. Gyötrelmes fájdalomtól szabadított meg. Köszönöm! További jó munkát ,és sok sikert kívánok! Tnéni

profile-pic
Törőcsik Lajosné

Puskás Réka nagyon figyelmes, segítőkész, rugalmas és széles látókörű. Köszönjük a segítséget.

profile-pic
Aranka

Jól döntöttem, hogy jelentkeztem a doktornőhöz. Éreztem, hogy fontos számára a beteg.

profile-pic
Jutka

Arról, hogy Dr. Puskás Réka milyen remek diagnoszta és terapeuta, többször meggyőzödtem az évek során, ezért bátran ajánlom mindenkinek. Nemcsak a saját tapasztalatom mondatja ezt velem, hiszen a mai napig hozzá küldöm a saját családtagjaimat, barátaimat, és edzőként a klienseimet is, ha bármilyen mozgásszervi eredetű fájdalmat tapasztalnak.

profile-pic
Prónay-Zakar Gina

A doktornő gyógyulási folyamatom minden mozzanatára emlékszik.

profile-pic
Sándorné

Figyelt arra, amit mondtam.

profile-pic
Hannig Éva

Nagyon kedves, nagyon profi. Arra törekszik, hogy megértse a probléma gyökerét és arra keressen megoldást.

profile-pic
Mihály

A reumatológiai szakrendelésen Puskás doktornőnél minden rendben zajlott le, a megbeszélt időpontban csúszás nem volt, a vizsgálat (amennyire meg tudom itélni) szakszerűen, és mindenre kiterjedően történt.. Javaslatot kaptam a problémáim megoldására is, megbeszéltük, hogy legközelebb kb. mikor találkozzunk ismét.

profile-pic
János Levák

Majd’ egyórás, mindenre kiterjedő, felterkepezo vizsgálat

profile-pic
Z
Summary
Nyakfájás 7 oka, 6 tünete, 4 kezelési módszere
Article Name
Nyakfájás 7 oka, 6 tünete, 4 kezelési módszere
Description
Nyakfájás leggyakoribb okai a rossz tartás, sok ülés és a modern életmód. A tünetek jelentkezhetnek a nyakon, fejen, vállakon és a karokban is. Kezelési módszereket otthon és orvosnál is alkalmazhatunk a problémától függően.
Author
Publisher Name
27 Sellő MTC
Publisher Logo