Izomhúzódás, izomszakadás áttekintés

Az izomhúzódás, izomrándulás vagy az izomszakadás az izmok vagy az azokhoz kapcsolódó szalagok és ínhüvelyek sérülése. 

Egy hirtelen túlzott behatás az izmokra bekövetkezhet a normális, hétköznapi tevékenységek közben, hirtelen emelés, sport vagy munka hatására is.

Az izomsérülés jelentkezhet az izomrostok (részleges vagy teljes) szakadásával vagy az ínszalagok sérülésével. Az izomszakadás a kis vérerekben is kárt tehet, amely helyi vérzést, véraláfutást vagy az idegvégződések ingerlése miatti fájdalmat okozhat.

A húzódás kezelésére a legtöbb esetben orvosi gyógymasszázs javasolt. Fontos, hogy ezt olyan rendelőben vegyük igénybe, ahol szükség esetén orvosi kontrollra is lehetőségünk van.

Azonnal szeretné elkezdeni izomhúzódása kezelését? Töltse le otthoni izomhúzódás kezelési útmutatónkat!

Izomhúzódás: Mi a myalgia? 

A myalgia izomfájdalmat jelent. Ennek egyik leggyakoribb forrása az izomhúzódás, amely a túlnyújtásból fakad. 

Izomhúzódás helyett akár izomszakadás is jelentkezhet. Az izomhúzódás komolysága szerint lehet enyhe vagy komoly, szélsőséges esetben teljes izomszakadás.

Az myalgia jelentkezése mellett az alábbiakat is érezhetjük:

  • izomláz
  • korlátozott mozgási képesség
  • izomgyengeség
  • izommerevség
  • izomfeszülés

Myalgia sok betegség esetén is jelentkezhet, ezért fontos, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy izmaink húzódás és nem egyéb probléma miatt fájnak.

Izomhúzódás okai

Egy izom meghúzódásának leggyakrabban háromféle oka lehet. Ezek a:

  • Nagy sebességű mozgás
  • Kitartott pozíciók
  • Folyamatos mikrosérülés
Izomhúzódás okai

Az izomhúzódás okai általában a helytelen izomhasználatra vezethetők vissza

Nézzük meg ezt a három okot egysével!

Nagy sebességű mozgás miatti húzódás

Általában az izomhúzódás akkor jelentkezik, amikor az izmok nagy sebességgel és túlterhelés alatt összehúzódnak.

A leggyakoribb nagysebességű izomsérülések:

  • a térdín (hamstring)
  • a comfeszítő izom
  • a vádli
  • a hátizom
  • a lágyéki izmok sérülése. 

Emellett a test bármely izma meghúzódhat vagy akár el is szakadhat.

Kitartott mozgás miatti húzódás

A nagy sebességű izomhúzódás mellett a fáradtság miatti izomhúzódás is jelentkezhet. Ezt a hosszan kitartott különböző pozíciók okozzák.

A hátizmok, a váll és a nyak izomhúzódása gyakran ilyen fáradtság miatti izomhúzódás.

Manapság igen gyakori a „zsiráfnyak”, amely a túlzott telefonhasználat miatti előre, lefelé tartott fejtartás miatt okozhat nyaki, vállövi vagy háti izomhúzódást. Ez tartós nyakfájást, vállfájdalmat vagy hátfájást okozhat.

Folyamatos mikrosérülés miatti húzódás

Az izomhúzódás és izomszakadás harmadik oka a folyamatos mikrosérülései az izmoknak, amelyek a túlzott megerőltetéstől alakulnak ki. Ezt a fajta sérülést nevezzük késleltetett izomfájdalomnak (angolul: DOMS).

Egyéb túlzott megerőltetésből származó sérülés az ismétlődő terhelés miatti sérülés (angolul: RSI), amely a tartásból fakadó izomfáradtság és a kisebb végtagi izmok túlhasználatából ered.

Ilyen jellegű sérülések közé tartozik az ínhüvelygyulladás és az alagútszindróma is, amelyek izomhasználati rendellenességek miatt is kialakulhatnak.

Izomhúzódás tünetei

Az izomhúzódás és izomszakadás tünetei a következők:

  • Izommerevség
  • Duzzanat
  • Izomgyengeség
  • A sérült izom kinyújtására való képtelenség
  • Véraláfutás vagy vörösség a sérült területen
  • Pihenés közben is jelentkező fájdalom
  • Fájdalom, amikor a sérült izmot vagy egy kapcsolt ízületét mozgatjuk
  • Izmok vagy szalagok gyengesége, erőtlensége
  • Az izom használatára való képtelenség

A legkomolyabb izomsérüléseknek természetesen egyéb tünetei vannak, ezek azonban ritkák és egyénenként változóak.

Az izomhúzódás komolysága szerint lehet:

  • enyhe izomhúzódás
  • közepes izomhúzódáson
  • komoly izomhúzódáson
  • részleges izomszakadás
  • teljes izomszakadás

A komolyságtól függően gyógymasszőr, gyógytornász és fájdalomterapeuta szakorvos is részt vehet a kezelésben.

Izomhúzódás és izomszakadás fajtái

Az izomhúzódásnak sok fajtája van, mivel testünkben rengeteg izom található. Az egyes izomsérüléseket külön mutatjuk be, mivel jellemzőik és kezelésük több esetben jelentősen különböznek.

A húzódás leggyakoribb fajtái a következők lehetnek:

  • térdín (hamstring) húzódása
  • comb húzódása
  • lágyék húzódása
  • vádli húzódás
  • nyak húzódása
  • váll húzódása
  • derék húzódása
  • hát húzódása

Lássuk ezek jellemzőit sorban!

Izomhúzódás térdín (hamstring)

A térdín húzódása az egyik leggyakoribb fajtája az izomsérüléseknek. Gyakori az izomszakadás is, amikor a  térdinak egyike vagy akár több elszakadnak.

A négy térdín közül bármelyik elszakadhat vagy meghúzódhat, ennek eredményeképpen izomfájdalom és/vagy térdfájás jelentkezik.

A térdín izomhúzódásának oka lehet elsődleges és másodlagos:

Elsődlegesen a rosszul időzített izomközti koordináció és a hirtelen nagy behatású erő okozhat sérülést, leggyakrabban futás (sprint) közben. A térdinak merevségének hiánya futás közben a láb leérkezésekor szintén okozhat sérülést az izmokban. Korábbi térdín-sérülés is növeli az újrasérülés esélyeit.

Másodlagosan a

  • rossz futótechnika
  • lúdtalp
  • a megfelelő bemelegítés hiánya
  • a túlzott terhelés az edzések alatt
  • idegi és izomfáradtság
  • alsó háti sérülés
  • és az instabil futófelület segítheti elő az sérülést.

A térdinak húzódásának kezelésére sokszor nincs szükség orvosra. Azonban, ha az otthoni kezelés nem megfelelő, nagyon nagy valószínűséggel újrasérül az izom.

A térdinak izomhúzódásának kezelésére javasoljuk gyógymasszőr, fájdalomterapeuta vagy gyógytornász felkeresését.

Rendelőnkben a fizikoterápiás, gyógymasszázs, gyógytorna és az orvosi kezelések során:

  • csökkentjük a fájdalmakat
  • helyreállítjuk az izom mozgását
  • erősítjük a térd- és combizmokat, a vádlit és a derekat
  • megbizonyosodunk róla, hogy az ülőideg szabadon mozogjon, így elkerülve isiász kialakulását
  • csökkentjük az újrasérülés esélyeit
  • kineziológiai tapaszos kezelést alkalmazunk

Izomhúzódás comb

A combizmok húzódása három izomcsoport:

  • a combfeszítők (quadriceps)
  • a térdinak
  • és az combközelítők (adductor) sérüléséből adódhat. 

Általában a comb izomhúzódása alatt a combfeszítők túlnyúlását értjük, ami miatt néhány (vagy az összes) izomrost elszakad.

A combizomhúzódás leggyakoribb okai a(z):

  • izommerevség
  • izomfáradtság
  • izomegyensúly hiánya
  • nem megfelelő edzési technika
  • nem megfelelő bemelegítés
  • korábbi, helytelenül kezelt combizomsérülés

A combizomhúzódás kezelését bízza reumatológus, fájdalomterapeuta szakorvosok vagy fizikoterapeuta, illetve gyógytornász kezelésére. Kiegészítésként gyógymasszázst is igénybe vehet.

A húzódás kezelése során:

  • csökkentjük a fájdalmat és a gyulladást
  • megvédjük a további sérüléstől
  • helyreállítjuk az ízületek mozgását (térd és derék)
  • megerősítjük a térd és lábizmokat
  • javítjuk az izomérzékelést, az egyensúlyt és a mozgékonyságot
  • megtanítjuk a helyes mozgástechnikát az ön által végzett sportokhoz
  • minimalizáljuk az újrasérülés esélyeit.

Az izomhúzódás és izomszakadás mértékének függvényében a rehabilitáció 1-6 hétig tart. Fontos, hogy a kezelést végigcsináljuk, mert csak így élvezhetjük a megfelelő rehabilitáció előnyeit.

Lágyék izomhúzódás

A lágyék fájdalma nagyon gyakran izomhúzódás vagy izomszakadás miatt jelentkezik. 

Az öt csípői közelítő lágyéki izom közül bármelyik elszakadhat, a leggyakoribb ezek közül a hosszú közelítő izom szakadása, húzódása.

Az ilyen jellegű sérülés gyors mozdulatoktól, mint a:

  • rúgás
  • hirtelen irányváltás
  • sprintelés, alakul ki.

A lágyék izomhúzódásának kezelése, hasonlóan más húzódásokhoz, akkor a legeredményesebb, ha reumatológus vagy fájdalomterapeuta szakorvos megfigyelésével, gyógymasszőr végzi.

Vádli izomhúzódás és izomszakadás

A vádli izomszakadását vagy húzódását a vádli közepén érezzük leggyakrabban.

Az elszakadt izom okozta fájdalmat sokszor összekeverik Achilles-ín szakadással vagy akár az isiász vagy a lumbágó járulékos tüneteivel.

A szakadások zöménél egy pattanás hallható és hirtelen jelentkezik a fájdalom. Ezután a járás nehéz lehet, az egy lábon állás és a lábujjhegyre emelkedés nehézkes. A vádli gyakran be is dagad.

A vádli izomhúzódásának oka leggyakrabban gyorsuló futás vagy hirtelen irányváltás. Járás közben igen ritka, akinek megsérül a vádlija.

FONTOS! Semmiképpen ne keverjük össze a vádli izomhúzódását a mélyvénás trombózissal. A vádli izomsérülések 10%-a esetében összefüggést találtak mélyvénás trombózissal. Ha az alábbi tüneteket tapasztalja, azonnal forduljon orvoshoz vagy a mentőkhöz, életet menthet:

  • hirtelen légszomj
  • mellkasi fájdalom, ami rosszabbodik mély levegővétel vagy köhögés hatására
  • szédülés vagy ájulás
  • gyors pulzus
  • véres köhögés

A vádli izomszakadását vagy izomhúzódását általában gyógymasszőr vagy gyógytornász kezeli, a tünetek komolyságától függően.

Súlyos esetben a lábikraideg műtésére lehet szükség, ha a rehabilitáció után sarokfájást, lábfeji érzéketlenséget tapasztal.

Izomhúzódás nyak

A nyaki izomhúzódás egy nagyon gyakori sérülés, ami szerencsére sok esetben pihentetéssel és rövid rehabilitációval legtöbbször elmúlik.

A nyakizomhúzódás oka leggyakrabban az izomhoz, lágyrészekhez (pl. ínhüvelygyulladás) vagy ízületekhez kötődik.

Ezek a sérülések jelentkezhetnek ízületi probléma (pl: ízületi gyulladás) miatt, ilyenkor mozgás közben egy hirtelen rossz mozdulat miatt jelentkezik a fájdalom.

A fentiek mellett:

  • az izmok kimerültsége
  • rossz tartás
  • elaludt nyak
  • nehéz tárgyak emelése is okozhat húzódást a nyakban.

A nyakizom túlterhelése fájdalommal, zsibbadással járhat a karokban és a kezekben. Ilyen esetben fájhatnak könyökeink is. Fontos, hogy el tudjuk különíteni a nyakizom okozta könyökfájdalmat a teniszkönyök vagy a golfkönyök okozta fájdalomtól.

A nyakizomhúzódás fajtái a következők:

  • Egyszerű izomhúzódás. Ilyenkor a gyenge vagy rosszul tartott izmok miatt könnyebben sérülnek az izmok fáradtság, nehéz tárgyak emelése vagy helytelen ülés következtében. A gyenge és instabil nyakizmok hosszabb távon tartós nyakfájáshoz, lágyrészi sérülésekhez, ízületi gyulladáshoz vagy akár gerincsérvhez is vezethetnek.
  • Rossz tartásból fakadó kimerültség. A rossz tartás ülés, állás vagy emelés közben nagy terhelést ró a nyakra és a gerincre. A gerincferdülés tipikus példája a rossz tartásnak, amiból nyakizomhúzódás is származhat. Ezáltal akár hirtelen sérülés nélkül is meghúzódhat egy nyaki izom.
  • Ínszalaghúzódás. Az ínszalagok azok a rostok, amelyek megakadályozzák, hogy kimozduljanak megfelelő helyükről a csontok és ízületek. Ezeknek a szalagoknak a meghúzása, akár szakadása, vérző sérüléseket, bedagadást, izomgörcsöt és jelentős fájdalmakat okozhat. A rossz emelés, sportbalesetek és motorbalesetek gyakori okai ennek a sérülésnek.

FONTOS! A nyaki izomsérüléseket meg kell tudni különböztetni a komolyabb nyaki sérülésektől. Ezért, ha:

  • tűszúrásszerű fájdalmat tapasztal a karjaiban vagy kezeiben
  • érzéketlenek a karjai vagy kezei
  • izomgyengeséget tapasztal az egész testén
  • megváltoznak reflexei
  • nem tudja karjai a válla fölé emelni
  • széklet- vagy vizelettartási problémái jelentkeznek
  • azonnal forduljon orvoshoz vagy mentőhöz!

A nyakfájás és a nyaki izomhúzódás kezelésében mindig forduljon orvoshoz, aki megállapítja a tünetek súlyosságát!

 Reumatológus vagy  fájdalomterapeuta kezelőorvosa segít a tünetek gyors enyhítésében és a lehető leggyorsabb teljes gyógyulásban.

Izomhúzódás váll

A váll izomhúzódása vagy izomszakadása a vállöv izmainak vagy ínszalagjainak sérülését jelenti. A váll nagyon összetett (ezért gyakori a vállfájdalom) és mivel sok izmot és szalagot ölel fel, ezért könnyebben megsérül. A váll izomsérüléseinek kezelésében először alkalmazzon:

  • pihentetést
  • jegelést
  • szorítást
  • és felpolcolást

Amennyiben a vállfájás mozgásbeszűküléssel is jár, könnyen lehet, hogy befagyott vállról van szó, amit egészen máshogy kell kezelni.

Ha a fájdalom nem enyhül gyorsan, keressen fel gyógymasszőrt vagy gyógytornászt!

Izomhúzódás derék

A derékban nagyon sok izom található, amelyek feladata a test stabilitásának fenntartása. Ha egy ilyen izom meghúzódik vagy elszakad, az az egész test stabilitására hatással van és komoly derékfájással járhat.

Komoly izomsérülés esetén akár az egész derék és csípő mozgatására képtelenek vagyunk, amely szinte minden mozgásban megakadályozhat.

A derékban és csípőben található izmok egyik része a csípőcsonthoz és a combcsont fejéhez csatlakozik és a stabilitásért, valamint a mozgékonyságért felelnek, másik részük a térdhez csatlakozik, ezek a járásban és az állásban fontosak.

A megfelelő tartóizmok erőssége különösen fontos, ha csontritkulással küzdünk, mert ilyenkor a csontok stabilitását az izmoknak kell kompenzálni.

A derék izomsérüléseit is legjobban fizikoterápiával és egyéni gyógytornával vagy csoportos gyógytornával lehet kezelni.

Rendelőnkben reumatológus vagy fájdalomterapeuta orvos felügyelete pedig segít, hogy semmiképpen ne történhessenek szövődmények és megfelelő irányba haladjon a kezelés.

Izomhúzódás hát

A hátizmok izomhúzódásának kezelése általában könnyű és rövid időt igényel. 

Ennek ellenére jelentős hátfájással járhat. A kezeléshez legalkalmasabb az egyéni gyógytorna vagy csoportos gyógytorna, esetleg fizikoterápiával kiegészítve.

Az gyógytorna kezelés mellett a:

Izomhúzódás kezelése

Az izomhúzódásnak sokféle kezelési módja van, amelyek függenek a húzódás vagy szakadás komolyságától, az egyéni szükségletekről és a korábbi betegségektől is. 

  • otthoni kezelés
  • orvosi kezelés
  • gyógyszeres kezelés
  • gyógymasszázs kezelés
  • krémes kezelés
Izomhúzódás kezelése

Izomhúzódás kezelésére sokféle módszer van, amelyet a húzódás komolyságától függően kell megválasztani.

Lássuk a kezelési módokat sorban!

Izomhúzódás kezelése otthon

Elsőként a legtöbb betegséget érdemes megpróbálni otthon kezelni. Mivel rengetegen kérdezték, hogy mi a leghatékonyabb módja az izomhúzódás otthoni kezelésének, ezért összeállítottunk egy 7 módszerből álló riportot, amellyel – ha ez lehetséges – otthon is megszüntetheti izomhúzódását.

Íme:

Izomhúzódás orvosi kezelése

Az izomhúzódás orvosi vizsgálata során az orvos felveszi a kórtörténetét és fizikai vizsgálatot végez. 

A vizsgálat alatt fontos, hogy megállapítsák, hogy történt-e részleges vagy teljes izomszakadás? A szakadás ugyanis sokkal hosszabb rehabilitációs időszakot, esetleges műtétet és bonyolultabb felépülési időszakot jelenthet.

A vizsgálathoz a legtöbb esetben nincs szükség diagnosztikai vizsgálatokra, kivéve, ha a kórtörténet vagy fertőzésgyanú ezt indokolja.

Az izomhúzódás és az izomszakadás orvosi kezelése hasonlít az otthoni kezeléshez:

Az orvos (fájdalomterapeuta, reumatológus) segítségére azért van szükség, mert szakszerűen meg tudja állapítani az izom vagy a szalag sérülésének mértékét és azt, hogy szükséges-e mankó vagy fűző a gyorsabb és megfelelő gyógyuláshoz.

Az orvos azt is meg tudja állapítani, hogy milyen mértékben kell csökkentenie a fizikai aktivitását és előírhat néhány nap pihenést. Az orvosi kezelés szerves része a rehabilitációs egyéni gyógytorna vagy csoportos gyógytorna és a fizikoterápia.

Ha jelentős izomsérülése van (vagy 24 órán belül nem segít az otthoni kezelés), azonnal keressen fel fájdalomterapeuta vagy reumatológus orvost!

Ha egy kattanó hangot hall a sérülés során, képtelen a járásra vagy jelentősen bedagadt a sérült terület, illetve láza vagy nyílt sebe van, azonnal forduljon a legközelebbi kórház sürgősségi osztályához vagy hívjon mentőt!

Izomhúzódás gyógyszeres kezelése

Izomhúzódásra leginkább fájdalomcsillapító gyógyszereket lehet csak szedni, az oki kezeléshez általában nem szükségesek gyógyszerek. 

Ennek ellenére komoly fájdalmak esetén érdemes lehet fájdalomcsillapító gyógyszereket használni, mert ezáltal képesek lehetünk a teljesebb életre a kezelés végeztéig.

Fontos, hogy tartósan nem szabad fájdalomcsillapító gyógyszereket szedni, mert vesekárosodást, illetve mellékhatásokat okozhatnak.

Ha valamilyen autoimmun betegsége van, amelyre rendszeresen gyógyszert szed (pl: köszvény vagy sclerosis multiplex), akkor bármilyen fájdalomcsillapító beszedése előtt kérje ki orvosa véleményét! 

Amennyiben tartós fájdalma van, keressen fel fájdalomterapeuta orvost, aki beállítja az egyénileg megfelelő gyógyszeres kezelést, amíg teljesen meg nem gyógyul.

Izomhúzódás kezelése masszázzsal

Izomhúzódások esetében sokat segíthet a gyógymasszázs. A masszázs segít az izmok ellazulásában és a vérkeringés javításában, amely gyorsítja a gyógyulást. A sebszövetek és sérült izmok gyógyulását is gyorsítja a megfelelő gyógymasszázs

Fontos, hogy komoly fájdalmak esetén reumatológus vagy fájdalomterapeuta orvoshoz látogassunk el először, hogy felmérhesse, hogy nincs komoly baj és megállapíthassa a gyógymasszázs szükségességét.

Izomhúzódás kezelése krémmel

Izomhúzódásra izomlazító krémeket is használhatunk, amelyek rövid távon hatékonyan képesek csökkenteni a fájdalmakat. Fontos figyelni, hogy az izomlazító hűsítő hatású legyen, mert a melegítés bizonyos esetekben növelheti a fájdalmakat.

Mivel az izomlazító krémek nem gyógyítanak, hanem csak a fájdalomérzékelést tompítják, ezért minden esetben fontos, hogy kezelésre is elmenjünk, ne csak ezeket használjuk.

Fontos megjegyezni, hogy izomhúzódásra bizonyos krémek használata mellékhatásokat okozhat, illetve néhány fajtájuk függőséghez vezethet.

Izomhúzódás, izomszakadás következményei

A legtöbb esetben – megfelelő kezelés mellett – a legtöbb ember komplikációk nélkül felépül az izomhúzódásból vagy izomszakadásból.

A komolyabb sérüléseket minden esetben orvosi kezeléssel gyógyítsuk, ezzel elkerülve a hozzá nem értésből fakadó maradandó sérüléseket.

Izomhúzódás, izomszakadás megelőzése

  1. Kerülje el a sérülést mindennapos nyújtással!
  2. Kezdjen el megfelelő technikával sportolni, ehhez kérje edzője, reumatológus, fájdalomterapeuta vagy gyógytornász tanácsát!
  3. Mindig nyújtson edzés után!
  4. Alaposan melegítsen be komolyabb edzések előtt. Egy néhány perces gyakorlatsor nagy mértékben csökkenti a sérülés valószínűségét.

Visszatérés a sportba izomhúzódás, izomszakadás után

A sportba vagy a munkába való visszatérés lehet könnyű vagy nehéz is attól függően, hogy melyik izom sérült meg és milyen fizikai aktivitással végzi az adott sportot vagy munkát.

Bizonyos izomszakadások, mint a térdín (hamstring), comb, lágyéki izmok és a vádli szakadásai gyakran újra elszakadnak a sportba visszatérés után. Újrasérülések esetén minden esetben konzultáljon fájdalomterapeutájával és gyógytornászával!

Ehhez hasonlóan, ha a munkája során emelnie kell vagy fárasztó pozícióban kell dolgozni, kérje gyógytornász tanácsát a helyes technika elsajátításához!

Ők megállapítják a sérülés mértéke alapján a lehetséges tevékenységeket, segítenek alacsonyan tartani az újbóli sérülés esélyét és megfelelő egyéni gyógytornát, illetve fizikoterápiát írhatnak elő. Ezáltal fokozatosan újra visszanyeri eredeti erejét és munkaképességét, további sérülés nélkül.

Ideális esetben az alábbi kezeléseket és vizsgálatokat kell megtenni:

  • Fizikai vizsgálata az izomfunkcióknak, derékstabilitásnak és a biomechanikai egyensúlynak az újrasérülés elkerülése végett
  • Orvosi vagy sportmasszázs, amely segít a sérült szövetek gyógyulásában.
  • Izomrehabilitációs program egyéni gyógytorna vagy csoportos rehabilitáció esetében, amely egyszerre fejleszti az erőt, kitartást, hajlékonyságot és gyorsaságot az adott sport vagy munka kihívásainak megfelelően.
  • Idegszövetek vizsgálata fájdalomterapeuta által annak érdekében, hogy bizonyos legyen, hogy egy ideg nem szorult-e a sebszövetbe?
  • Hőtartó eszköz alkalmazása a sérült területen, amikor visszatér a sporthoz.
  • Jégterápiás hűtő kezelés minden edzés után, amíg teljesen vissza nem áll a fájdalommentes mozgás.

Amennyiben olyan izomhúzódása vagy izomszakadása jelentkezne, amely néhány nap alatt sem enyhül és tartósan megnehezíti a mozgást, keressen fel fájdalomterapeuta szakorvost vagy gyógytornászt!

A kezelés mellett az orvosi gyógymasszázs hasznos és kellemes kiegészítés lehet.

Izomhúzódás szakemberek

Izomhúzódás időpontfoglalás

Amennyiben úgy gondolja, hogy izomhúzódását minél gyorsabban lássa szakember, jelentkezzen be egyéni gyógytorna magánrendelésünkre, ahol garantáltan szakértő kezelést kap fájdalmára.

Ne húzza el a kezelést, mert ezzel maradandó károkat okozhat!

Az alábbi online űrlap segítségével azonnal időpontot foglalhat gyógytorna szakrendelésre:

IDŐPONTFOGLALÁS


A megjelenő oldalon válassza ki az Önnek megfelelő időpontot 
"Egyéni gyógytornára",
amely során teljes kivizsgálást és kezelést kaphat.

Izomhúzódás kapcsolódó cikkek

Izomhúzódás gyakori kérdések

Mi az izomhúzódás?

Az izomhúzódás, izomrándulás vagy az izomszakadás az izmok vagy az azokhoz kapcsolódó szalagok és ínhüvelyek sérülése. 
Egy hirtelen túlzott behatás az izmokra bekövetkezhet a normális, hétköznapi tevékenységek közben, hirtelen emelés, sport vagy munka hatására is.

Hogyan kezelhető az izomhúzódás?

Az enyhe húzódást pihenéssel, gyógymasszázzsal és óvatos nyújtással kezelhetjük. Komoly esetben akár gyógytornász vagy reumatológus szakorvos segítsége is kellhet.

Mi az izomhúzódás következménye?

Az izomhúzódásnak nincsenek komoly következményei. Legsúlyosabb esetben izomszakadás jelentkezhet, amelyet hosszasan kell gyógytornász által kezelni. Ilyenkor a gyógyulás alatt és közvetlenül utána mozgásbeszűlülés és izomgyengeség jelentkezhet.

Izomhúzódás kezelés vélemények

Az izomhúzódás kezeléséről szóló páciensvéleményeket az alábbiakban olvashatja:

Nagyon kedves,figyelmes,nagyon jól éreztem magam nála! Sokkal többet nyújtott,mint amennyit vártam, mindenre kiváncsi volt és segíteni akart! Nagyon jól esett a törődése! Úgy jöttem ki, hogy lehet még fizikailag nem, de úgy éreztem, meggyógyultam! Nagyon köszönöm neki!

profile-pic
Teodóra

A Doktor Úr nagyon körültekintő, a vizsgálat és a kezelés nem okozott nagy fájdalmat

profile-pic
Gáspár

Megnyerő személyisége és szakmai felkészültsége lenyűgözött

profile-pic
Róbert

partnerként kezelt, teljeskörűen tájékoztatott minden várható eredményt illetően

profile-pic
Pálné Judit

A doktornő tapasztalt, nagyon figyelmes. Alaposan végzi a munkáját és mindenről tájékoztat. Bátran ajánlom bárkinek, akinek mozgásszervi problémái vannak.

profile-pic
Erzsébet

Fantasztikus orvos!

profile-pic
Edit

Tetszett, hogy nagyon odafigyeltek a vírus kapcsán a fertőtlenítésre. Gyorsak, pontosak és kedvesek voltak! :) Köszönöm.

profile-pic
Tőzsér Ákos

A doktornő a délután folyamán felhívott, hogy az előttem lévő időpontra bejelentkezett beteg valószínűleg késve érkezik, így feltehetően nekem is majd várakoznom kell egy kicsit, ha nem probléma.

profile-pic
Klára Éva

Kevés ilyen szakemberrel találkoztam, aki valóban segíteni vágyik a betegnek.

profile-pic
Andi

Dr.nő közvetlensége, kedvessége, bármit meg lehet vele beszélni. Türelmesen kezel. Érezni, hogy a beteg az első.

profile-pic
Éva

Segítőkész, kedves, figyelmes, ajánlom mindenkinek, akinek szüksége van rá.

profile-pic
Balázs

A doktor úr minden korábbi leletemet alaposan megvizsgálta tisztázó kérdéseket is feltett. Az injekciós kezelés során nem féltem, biztos kézzel szúrt meg.

profile-pic
Gábor

Profi szakember, minden mozgàsszervi problémámat megoldotta.

profile-pic
Harmath Nóra

Gyors, szakszerű, barátságos, emberközpontú

profile-pic
Zoltán

Nagyon pozitív a megélésem: Interneten keresztül lehet időpontot foglalni, amiről visszaigazolást is küldenek. A személyzet profi, mind a konzultáció Dr. Berky Zsolttal, mind a rákövetkező gyógytorna maximális "ügyfélorientáltsággal" zajlott elmagyarázva a miérteket is. Mind szakmai, mind emberi szinten sikerült megfogniuk.

profile-pic
Nagy Péter

Alapos és lelkiismeretes kezelés

profile-pic
Kertész Boglárka

Karzsibbadással és felső háti fájással kerestem fel először orvost, aki manuálterápiát javasolt. A kezelések fájdalommentesen zajlottak és meglepően gyorsan elmúlt a fájdalmam, amely már több éve folyamatosan kínzott.

profile-pic
Zsolt

A doktornő figyelmes,gondos, szakmailag tapasztalt és széleslátókörű, egy igazi gyógyító

profile-pic
Bella

pontosság, kedvesség

profile-pic
Dániel

Türelmes, precíz, egyértelmű, laikus számára is érthető tájékoztatás

profile-pic
Tiborné

Kellemes hangulatban, nagy odafigyelèssel vizsgàlt, majd kezelt a doktornő. Az "orvos" paràmat teljesen feloldotta. :) A kezelès utàn panaszaim enyhültek :).

profile-pic
Zsiborásné Dancs Gabriella

Pozitív légkör, oldott hangulat az orvos és a beteg között.

profile-pic
Istvánné Irén

Kár, hogy csak öt csillagot lehet adni.
**********

profile-pic
Tibor

A vizsgálat jó hangulatban telt. A doktornő mindent elmagyarázott épp mit miért csinál és hogy hogyan kell kezelni a problémámat. Sok évnyi nyakfájdalom után úgy érzem végre jó helyre kerültem.

profile-pic
Ildikó

Puskás doktornő, mint mindig, most is figyelmes, hatékony és korrekt volt. A legemberibb orvos, akivel találkoztam eddig. Köszönöm a segítségét!!

profile-pic
Bruszt Erika

Rendkívüli alapossággal vizsgált, teljesen elmagyarázta a fájdalmam okait, és még most is hihetetlen hogy két nap alatt rendbe jöttem, pedig előtte aludni sem tudtam!

profile-pic
Attila

Tündéri segítőkész érti a dolgát barátságos csak ajánlani tudom mindenkinek.

profile-pic
Rafai Tibor

Megpróbálta megértetni velem, hogy a gerincem állapota miatt muszály vigyáznom magamra, de azért mozognom is szabad. Az elvégzett vizsgálatokat és a terápiát pozitívan értékeltem,. Külön tetszettt a doktornő hozzállása a problémámhoz, illetve azt éreztem, hogy valóban igyekszik a gerincem állapotát figyelembe véve a mozgás igényemmet összhangba hozni .

profile-pic
Vendég

Júliusban jártam fájdalomterápián Berky Doktor Úrnál és nagyon kedves, alapos volt, nem egyszerű diagnózis miatt, mégis megfelelően tájékoztatott a lehetőségeimről, hogy milyen irányba induljak el. Bátran ajánlom őt, akik nagy fájdalmakkal küzdenek! 🙂 Köszönöm Doktor Úr!

profile-pic
Mészáros Nikolett

Evek ota, ha problemam van, ellatogatok dr. Puskas Rekahoz. Barcsak mindenki ilyen modon kezelne a paciensek problemait! Szakszeru, korrekt kezeles, megoldas-centrikus hozzaallas! Ajanlom!

profile-pic
Juhász Anikó

Köszönöm szépen a gyors és hatékony segítséget!

profile-pic
Kollár Tünde

Nagyon kedves, nagyon profi. Arra törekszik, hogy megértse a probléma gyökerét és arra keressen megoldást.

profile-pic
Mihály

Nagyon jó gyógytornász, a kezelés hatásos, érezhető.

profile-pic
Rita

Szaktudása egyértelmű, kitűnő kezelés

profile-pic
Gáspár Aladár

Már az első, állapotfelméréses vizsgálaton kaptam terápiát (taping) akut problémára, amiért semmilyen felárat nem számoltak fel. Egyébként segített is. Sokkal jobban voltam a rendelőből való távozáskor.

profile-pic
Csaba

Műtött bokámmal addig dolgozott velem, amíg tényleg meg nem gyógyultam. Látszott, hogy tényleg akarja a gyógyulást ő is.

profile-pic
Viktor

A doktornő profi, alapos, nagyon segítőkész és kedves volt.

profile-pic
Réka

Maximálisan elégedett vagyok, nagyon köszönöm Dr.Puskás Rékának a szakértelmét,alaposságát,odafigyelését! Csak ajánlani tudom!!

profile-pic
Eszes Kinga

Arról, hogy Dr. Puskás Réka milyen remek diagnoszta és terapeuta, többször meggyőzödtem az évek során, ezért bátran ajánlom mindenkinek. Nemcsak a saját tapasztalatom mondatja ezt velem, hiszen a mai napig hozzá küldöm a saját családtagjaimat, barátaimat, és edzőként a klienseimet is, ha bármilyen mozgásszervi eredetű fájdalmat tapasztalnak.

profile-pic
Prónay-Zakar Gina

Minden rendben volt

profile-pic
Vass Zsuzsanna

Alapos volt, kedves, figyelmes, lelkiismeretes, rugalmas. Mindent türelmesen elmagyarázott. És nagyon korrekt volt, mert egy speciális problémámra inkább egy specialistát ajánlott maga helyett.

profile-pic
K. Mariann

Kedves, szimpatikus, segítőkész szakemberek. A gyógytornászt csak ajánlani tudom mindenkinek.

profile-pic
Kovács Péter Imréné

Reumatológiai, manualterápiás kezelésre járok Puskás Réka doktornőhöz már vagy 13 éve. Munkájának köszönhetően sikerült 10 éven át elkerülnöm a csípőprotézis műtétet, és remélhetőleg legalább további 10 évig nem lesz rá szükség (a legtöbb szakorvos a leleteim alapján már megműtött volna). Mielőtt hozzá kerültem nem tudtam fél óránál többet ülni, rendesen járni, rendkívül erős fájdalmaim voltak. A kezelések hatására a fájdalmaim elmúltak, tudok sportolni, normálisan mozogni. Nagyon köszönöm!

profile-pic
Geza Balassa

A tegnapi kezelés után 6 hét óta tartó ízületi fájdalmaimtól szabadultam meg, sőt még az éjszakát is végig tudtam aludni. Ezúton is köszönetet mondok Dr. Puskás Réka főorvos asszonynak a kedves, szakértő munkájáért. Ilyen gyógyító ellátást kívánok minden betegtársamnak !

profile-pic
Márta Wald

A doktornő nagyon segítőkész volt. A vizsgálat nagyon alapos.

profile-pic
Teresa

Nagyon alapos kivizsgálás, emberséges hozzáállás. A doktor úr türelmesen és részletesen tájékoztatott.

profile-pic
Noémi

Volt egy kis csúszás, de megérte várni! Nagyon alapos és részletes kivizsgálás után kaptam meg az instrukciókat a kezelésemmel kapcsolatban. Megtapasztaltam a csúszás okát, hát ez volt. Mindenkinek szívből ajánlani tudom a szakrendelőt!

profile-pic
Zoltán Bagossy

A vizsgálat során a Doktornő rendkívül alaposan és körültekintő módon járt el, majd egy laikus számára is érthetően vázolta a problémát. Ez után világosan elmagyarázta a kezelés és gyógyulás várható folyamatát.

profile-pic
Zoltán

Nagy odafigyeléssel derítette fel, hogy mi okozhatja a panaszomat. Nagyon kedvesen, türelmesen és érthetően mondta el, hogy mit vizsgál és milyen következtetéseket vont le és hogy mik a teendők.

profile-pic
Antalné

Teljes körű szakértelemmel áll a dolgokhoz. Bárcsak mindenhol így állnának a betegekhez. Köszönjük.

profile-pic
Vendég

A maximális segítőkészség, és az ehhez szükséges találékonyság

profile-pic
Bence

Nagyon ķöszönöm a kifogástalan ellátást!

profile-pic
Fencz Borbála

Hamar kaptam időpontot, nagyon kedvesek voltak és a segítségnyújtás is első osztályú volt!

profile-pic
Kántor Barnabás

Ő az az orvos, akinél úgy érzed, hogy végre jó kezekben vagy! Felkészültsége kiemelkedő, mindenre kiterjedő alapossággal, precízen, lelkiismeretesen dolgozik. Hosszú idő óta kezel minket, még nem láttunk hozzá hasonlót, pedig egy pár orvosnál sajnos megfordultunk már az elmúlt 1 évben. Anyukámnál egy olyan idegi betegséget diagnosztizált, amire 3 másik szakorvos képtelen volt.

profile-pic
Anita

A doktor úr nagyon profi, nagyon tetszett a megközelítése, gyakorlatias és megnyugtató. Érthető módon adja át az információkat.

-

profile-pic
Andrea

Nagyon elégedett voltam. Puskás doktornő alapos kikérdezés után, átfogó vizsgálatot tartott. Szakmai felkészültségét, udvariasságát kiválónak tartom..... A rendelő tisztasága és ott dolgozók munkája kifogástalan.

profile-pic
Fazekas Ica

Korrekt érti a dolgát jó szakember.

profile-pic
Imola

Kedves, alapos, preciz volt a doktorno, probalt reszletesen elmagyarazni mindent es segiteni a fajdalmam enyhitesen. Ugy alakult a kisbabamat is vinnem kellett es teljes mertekben megertette, segitett vele.

profile-pic
Petra

Nagyon kedvesen fogadtak ! A doktornő profi ! Ezúton is köszönöm neki az amúgy kellemetlen vizsgálat fájdalom mentes kivitelezését ! Ezt a helyet mindenkinek csak ajánlani tudom! Köszönöm Dr.Puskás Réka Baranyi Andrea Mogyoród

profile-pic
Baranyi Andrea

Lelkiismeretesen elmagyarázta a probléma kiváltó okait, figyelmesen meghallgata a korábbi panaszokat, azok orvoslását illetve az azokra tett kísérleteket. Alaposnak és körültekintőnek tűnt.

profile-pic
Molnár Kálmán

Nagyon kedvesek minden rendben volt

profile-pic
Polz Gabriella

Dr. Puskás Rékát 2011-ben, még a Szt. Imre kórház reumatológusaként ismertem meg, ezért kerestem őt fel a 27 Sellő Mozgásszervi Terápiás Centrumban. Azóta tudom róla, hogy kiváló szakember és nagyszerű ember. Nagyon alaposan vizsgált meg, nagy empátiával figyelt a panaszaimra, és gondoskodik azok lehetséges okai egyéb vizsgálatok révén való, pontos felderítéséről, majd azok ismeretében a további teendőkről. A kontroll alkalmával, már az MRI eredményének ismeretében, maximális körültekintéssel felmérve a helyzetet, kaptam eligazítást a soron következő teendőkről. Azóta tavaly kora ősszel sor került az elég súlyos műtétemre, aminek a sürgősségi megoldását is a főorvos asszonynak köszönhettem - még nagyon időben, szerencsére pont a Covid-járvány 3. hulláma legelején került rá sor! Mostanra tudtam már eljutni Hozzá kontrollra, ezt is a szokásos, maximális alapossággal végezte el, plusz a további teendőimet is részletesen megbeszéltük. Sok és nagy hálás köszönettel tartozom mindezért neki!

profile-pic
Charta BP22

Szakmai tudásáról, emberségéről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozom.

profile-pic
Nagy Jánosné

Partnerként kezelt

profile-pic
Éva

Gondos, alapos, körültekintő kezelésben részesültek a módszer ismertetése mellett.

profile-pic
Fodor Ibolya

A Doktornő kiváló szakember, nagyon jó orvos, kedves és figyelmes. Nagyon sokat segített a gyógyulásomban, mindig bizalommal fordulok Hozzá.

profile-pic
Tímea

Maximálisan elégedett vagyok mindennel! Köszönöm az ellátást.

profile-pic
Androsovics József

Nagyon lelkiismeretesen kezelt, figyelmes és kedves szakembert ismertem meg személyében. Azt is köszönöm, hogy elvállalt mikor nem a megfelelő időpontban jelentem meg. Jó légkört teremt az egész csapat.

profile-pic
Kaposvári Mari

A doktornő nagyon szimpatikus, egyszerűen (nem orvosi nyelven) elmagyarázta a problémámat és a hozzá kapcsolódó kezeléseket. Ajánlani fogom mindenkinek.

profile-pic
Gabriella

A kezelés után fájdalom nélkül tudtam hazasétálni, 5 percre lakom a rendelőtől. Az előírt gyógyszerek szedése mellett szinte teljesen panaszmentes vagyok.

profile-pic
Ernőné

Rendkívül kedves és segítőkész. Minden kérdésemre részletesen és érthetően válaszolt. A kezelés és annak hatása kiváló. Hónapok óta nem éreztem ilyen jól magam.

profile-pic
Kovács Hajni

végre valaki lelkiismeretesen megvizsgált,és csak utána javasolt "öngyógyulás"-t, és adott gyógyszert jun 16 ma is voltam ott.Jó érzés, hogy az orvos felém fordul. Nem beszélget az asszisztens-sel, nem telefonál, nem rendezgeti az előző ügyfél papirjait, hanem rám, tehát RÁM figyel.

profile-pic
Pásztóy Gábor

elég időt szánt rám a doktornő, a lehetséges kezelési módokat illetően rugalmas volt

profile-pic
Vendég

A Doktornő nyitottsága, őszinte közvetlen hangvétele; alapossága a vizsgálatban és az állapotomról való tájékoztatásomban.

profile-pic
Mária

A Doktornő abszolút figyelme, szakmai hozzáállása, kedvessége, tanácsai! Egy óra jut minden betegnek!! Minőségi egy óra !! Nem 10-15 perc. KÖSZÖNÖM !!

profile-pic
Joli Lászlóné

Kedvesség, hatalmas szaktudás. Valóban odafigyel a betegre és teljes erejével azon van, hogy segítsen!!! Emellett nagyon közvetlen, így sokkal kényelmesebben és "lazább" volt a vizsgálat! Csillagos ötös! :)

profile-pic
Ádám

A doktornő tapasztalt, alapos és precíz vizsgálatot végzett rajtam. Nagyon emberséges. Mindenkinek ajánlani tudom.

profile-pic
Dzsenifer Anna

Tökéletes ellátás, mint mindig :)

profile-pic
Piacsik Barbara

közvetlenség és teljeskörű tájékoztatás

profile-pic
Tamás

Szakmailag felkészült, beteg orientált orvos.

profile-pic
Katalin

Törődött velem, rám szánta az időt és végig érződött, hogy már pontosan tudja, hogyan tovább.

profile-pic
Ferenc

Hozzáértő alapos kivizsgálásban, kezelésben volt részem.

profile-pic
Anna

dr. Puskás Rékánál jártam. A doktornő nagyon alapos és figyelmes volt, a vizsgálat során kellemes légkört teremtett, segített megérteni a tüneteim lényegét és a további tennivalókról is mindenre kiterjedően tájékoztatott.Elérte, hogy azt érezzem, jó kézben vagyok. Köszönöm.

profile-pic
dr. Keleti Judit

A doktornő fantasztikus munkát végzett! Köszönöm!

profile-pic
Vendég

Ilyen kedves segítőkész hozzáálláshoz még nem találkoztam

profile-pic
Brigitta

Figyelmes akkurátus odafigyelés a betegre !

profile-pic
Róbert

Dr. Puskás Réka precizen és részletesen felmérte az állapotomat és tájékoztatott a lehetséges gyógymódokról gerinc sérvemmel kapcsolatban, ahol az gyors cselekvés fontos tényező/ a fájdalmak mellett bal alsó lábam lebénult/. Köszönet em a doktornőnek!

profile-pic
Herceghalmi István

A főorvos asszony hozzáértő és kedves, végighallgatott és figyelt a problémáimra.

profile-pic
Rezső

Őszintén megmondta, hogy nem ő fog tudni segíteni és megmondta azt is hogy ki fog.

profile-pic
Ákos

A gyógytorna tényleg egyéni. A végzendő gyakorlatok meghatározásánál kiindulva az orvosi szempontból elérendő célból, figyelembe veszi a páciens adottságait, az otthoni gyakorlással kapcsolatos visszajelzését, a haladás ütemét. Jól esik a gyakorlatok elvégzése. Több foglalkozás után biztos vagyok benne, hogy van értelme az egyéni tornának. Addig folytatjuk, míg egy teljes körű gyakorlatsort jól meg tudok csinálni. Vége a kezelés-sorozatnak, a gyakorlatokról készített felvételek segítenek majd az önálló tornázásnál. Nagyon szívesen jártam a foglalkozásokra, a derékfájás sokkal ritkábban kínoz. Ha előjön, tudom, milyen mozgásokat végezzek, hogy megszűnjön a fájdalom.

profile-pic
Kuti Anna

A doktornő gyógyulási folyamatom minden mozzanatára emlékszik.

profile-pic
Sándorné

Meghallgat, jól kérdez és kedves

profile-pic
Szántó Richárd

Már másodszor jártam a Reumatológián, Puskás főorvosnő betegekhez való hozzáállása példa értékű számomra. Az első látogatás alkalmával a kivizsgálás, vagy diagnosztizálás majd egy órán át tartott. Megjegyezni kívánom, hogy engem még reumatológián ilyen alaposan soha, sehol nem vizsgáltak meg. Így egyértelmű volt, hogy más problémával ugyan, de másodszor is ide fogok visszatérni.

profile-pic
Ildikó Fodor

Közérthető felvilágosítás az állapotomról és a gyógyuláshoz szükséges kezelésekről és az én teendőimről, hogy siker koronázza az orvos fáradozásait az én gyógyulásom érdekében!

profile-pic
Edit

Nagyon rendben volt minden, köszönjük

profile-pic
Makovi Melinda

A doktornő hozzállása, egy órán keresztül foglalkozott velem, konkrét kezelést is kaptam. Minden kérdésemre válaszolt. Maximálisan elégedett voltam.

profile-pic
Zsófia

Dr. Puskás Réka szalmai felkészültsége, lelkiismeretessége mindig elbűvöl - és meggyógyít.

profile-pic
dr. Hannig Éva

Nagyon kedvesek voltak! Csak ajánlani tudom a “Sellő”-ket! 😀❤️ Kulturált , tiszta, emberközpontú ...👍

profile-pic
Árkosi Annamária

Pozitivitás, körültekintés, és minden apró zizzenésemre odafigyelt :)

profile-pic
Judit

Részletekbe menő tájékoztatás, alapos orvosi vizsgálat

profile-pic
DOROTTYA
Summary
Izomhúzódás 3 oka, 8 fajtája, 9 tünete és kezelése [teljes leírás]
Article Name
Izomhúzódás 3 oka, 8 fajtája, 9 tünete és kezelése [teljes leírás]
Description
z izomhúzódás egy gyakori, fájdalmas tünet. Ilyenkor az izmok elszakadnak részben (izomhúzódás) vagy teljesen (izomszakadás). Okai, fajtái, kezelése itt.
Author
Publisher Name
27 Sellő MTC
Publisher Logo